Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Gyülekezeti

Az igazán nagy dolgok hitben dőlnek el
Az igazán nagy dolgok hitben dőlnek el
Jól esik mindenkinek az, ha kedvesen szólnak hozzá, kedvesen szólnak róla- mondta óévi igehirdetése elején a Debreceni Református Egyházmegye esperese. Vad Zsigmond, a nagytemplomi december 31-i istentiszteleten prédikációjában kiemelte, hogy lehet olyan életet élni, amely nem csak a másik ember, hanem Isten előtt is kedves.
- 2016/01/01
Ünnepi istentiszteleti rend a debreceni Nagytemplomban
Ünnepi istentiszteleti rend a debreceni Nagytemplomban
Istentiszteleti rend a Nagytemplomban, a karácsonyi - újévi ünnepkörben:
- 2015/12/22
Az „összefogás napja”
Az „összefogás napja”
Harmadik alkalommal szervezték meg a Tanyasi karácsony elnevezésű programot Debrecen nagycsere- halápi térségében. A program megszervezésében és lebonyolításában több segíteni szándékozó szervezet, így a Debrecen- Nagycsere- Halápi Református Missziói Egyházközség és Tanyagondnoki Szolgálatai mellett a DMJV Gyermekvédelmi Intézménye, a Dorcas Aid Hungary, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a helyi önkormányzati képviselők, a Rendőrség, a Haláp-Nagycserei Polgárőrség, Biblia Szövetség, Zrínyi Vadásztársaság, Nyírerdő Zrt., Víg Vándor Alapítvány is részt vállalt.
- 2015/12/21
Házaspárok vasárnapja Nyírmeggyesen
Házaspárok vasárnapja Nyírmeggyesen
Istennek hála, hogy gyülekezetünkben immár második alkalommal köszöntötték a jubiláló házaspárokat 2015. december 13-án. Sok házaspárt keresett fel Tiszteletes Úr, hogy Isten színe előtt újból fogadalmat tehessünk, ezért köszönet illeti. Ezen a hálaadó istentiszteleten 17 házaspár ( 5 – 10 – 15-…55 év ) jelezte részvételi szándékát, ezért Istené a dicsőség. Örömmel és hálával telve köszönöm meg az én Mennyei Atyámnak, hogy én is ott lehettem köztük.
- 2015/12/18
Helykészítés
Helykészítés
Az adventi időszak előtt november 14- én szombaton Csendesnapot tartottunk. A nap témája a helykészítés. Imaközösséggel indultunk a templomba, ahol Pótorné Jéger Krisztina vezetésével tartott a közös a gyülekezés alatt. Ezt követően Talabos Endre gondnok úr köszöntését, fohászát hallgattuk, majd Gere Istvánné mondta el Bódás János Cövek című versét.”
- 2015/12/18
A nagytemplomi gyülekezet lelkipásztora lesz Fekete Károly
A nagytemplomi gyülekezet lelkipásztora lesz Fekete Károly
Megválasztotta püspök-lelkipásztorának Fekete Károlyt, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökét, a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség. A lelkészválasztó közgyűlést december 13-án, vasárnap a 10 órás istentisztelet végén tartották.
- 2015/12/15
Új testvér-gyülekezeti kapcsolat a debreceni egyházmegyében
Új testvér-gyülekezeti kapcsolat a debreceni egyházmegyében
„Kicsinek lenni nem probléma, hanem lehetőség. Lehetőség a fejlődésre, a gyarapodásra – egy gyülekezet életében pedig a hitben való erősödésre és a szolgálatban való növekedésre. Isten szeretete ösztönöz és bátorít ebben a növekedésben” – mondta Desirée Scholtens, holland lelkipásztornő a Debrecen-Nagysándor-telep-i templom szószékén október 18-án. Az istentisztelet különlegességét csak tovább emelte az a tény, hogy a több, mint egy évvel ezelőtt elindult testvérkapcsolati tervek és egyeztetések beértek és egy újabb magyar és holland testvérgyülekezeti kapcsolat jött létre.
- 2015/12/15
A száz éve született Gilicze Lászlóra emlékeztek Szentesen
A száz éve született Gilicze Lászlóra emlékeztek Szentesen
Lelkészgyerek, külföldi ösztöndíjas, nyugdíjasként doktoráló, lelkes nyelvművelő… és még ezernyi jelzővel jellemezhetnénk a száz éve született Gilicze László református lelkipásztort, akire a Szentes-Felsőpárti Református Egyházközségben emlékeztek. A hálaadó ünnepségen Gilicze László életútját Prof. Gaál Botond méltatta, az ő gondolatait idézzük az alábbiakban.
- 2015/12/11
Húsvét adventben Újszentgyörgyön
Húsvét adventben Újszentgyörgyön
Évtizedes álma vált valóra a 230 lelkes Újszentgyörgy kisközség maroknyi református közösségének, hiszen visszakapott mindent, amit az elmúlt rendszer elvett tőle.
- 2015/12/11
Hálaadás Tiszaigaron
Hálaadás Tiszaigaron
Külsőleg és belsőleg is megújult a tiszaigari református templom. A teljes megújulás kapcsán hálaadó istentiszteletet tartottak december 6-án a településen.
- 2015/12/08