"Amikor dolgozni megyek, olyan mintha egy varázspalotába lépnék, és ez a varázslat addig tart, amíg ki nem jelentkezem" - mondta dr. Nagy Alice, a debreceni Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet Rehabilitációs osztályának főorvosa, a Nagytemplomi gyülekezet presbitere.
Orgonaavató istentisztelet volt augusztus 21-én a Szeghalmi Református Egyházközségben, melynek lelkipásztora, Péter-Szarka László válaszolt Szirák Sára kérdéseire az Európa Rádióban.
Templomuk felszentelésének 20. évfordulójára emlékeztek, és hálát adtak első orgonájukért a Martfűi Református Egyházközség tagjai agusztus 21-én. Az igét dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette.
A Magyarhomorogi és a Körösszakáli Református Gyülekezetek augusztus 20-án 15 órakor ünnepi istentiszteletet tartottak a Magyarhomorogi Református Templomban, ahol Répási István 20 éves lelkészi szolgálatért adtak hálát Istennek. Az eseményről Szirák Sára készített összeállítást az Európa Rádióban.
Idén Ondód is bekapcsolódott azoknak a településeknek a sorába, ahol a nyár folyamán református bibliatáborban vehetnek részt a gyerekek. Sok gyülekezetben már több éves hagyomány ez a vakációs program, itt azonban most először hirdette meg ezt a lehetőséget a Debrecen-Ondód-Macs Református Missziói Egyházközség.
Hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal szervezte meg ezen a nyáron gyermektáborát a református gyülekezet Kismarján. A részletekről Vida Mátét, a Kismarjai Református Egyházközség lelkipásztorát kérdezte Oláh Ilona az Európa Rádióban.
Két maroknyi gyülekezet él a Csongrádi Református Egyházmegye déli részén: Kiszombor és Maroslele. Épületeik és a lelkészi állás fenntartásáért sokat tesznek, de a Református Szeretetszolgálat segítségével két évvel ezelőtt belefogtak az egyháztáji programba is és közmunkásokkal együtt igyekszenek hasznosítani a rendelkezésükre álló földterületet.
Nemesborzova 116 fős lakosú település Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében. A hetvenes években a gyönyörű fa haranglábat elvitték a szentendrei skanzenbe. Ez örök nyomot hagyott az ott élőkben, ezért erejükön felül vállalták, hogy eredeti mását újra felépítik, ami 15 évvel ezelőtt meg is történt. Július 24-én hálát adtak az 1660-as évektől álló templomuk külső felújításáért. Zsoldos Barnabás összeállítása az Európa Rádióban.
Nagy ünnepre készült a Nyíregyháza-Kertvárosi gyülekezet 2016. július 17-én, vasárnap délután. Lelkipásztorának, a 2016. májusában megválasztott Katona Béla lelkésznek a beiktatására, valamint az új parókiáért való hálaadásra. Az ünnepi eseményről Kovács Zoltán készített összeállítást az Európa Rádióban.
Jóval az átlagos feletti létszámú istentiszteleti közösségében adott hálát a Kistemplomi gyülekezet a Debreceni Ispotály Integrált Szociális Intézmény szolgálatáért.