„Vajon mi mennyire figyelünk fel a környezetünkben mások szükségére? Mennyire vesszük észre a néma vagy bátortalan segítségkéréseket? Meg tud minket érinteni mások szenvedése?” – Paczári András gondolatai december kilencedik reggelére.
„Jézus gyógyító ereje és közelsége személyessé vált a számára. Meglátta benne az erőtlent, a beteget, a reménytelenül reménykedőt, és „leányomnak” szólította” – Koncz-Vágási Katalin gondolatai advent második vasárnapjára.
„Isten ma is gyógyít és megsegít embereket a legváltozatosabb élethelyzetekben. Mégis, gyülekezeteink létszámait látva, egy tér vissza hálát adni” – Serfőző Dániel gondolatai december hetedikére.
„A zajok helyett fordítsuk a figyelmünket erre az Úrra, aki nem marad csendben, tudja mire van szükségünk” – Bulyáki Ádám gondolatai december hatodik reggelére.
„Advent a várakozás időszaka. Körülöttünk is ilyenkor nyüzsgő tömeg van. Vajon észrevesszük-e, ha Jézus közeledik felénk?” – Bíró Sándor gondolatai december negyedik reggelére.
„Ebben az adventi várakozásban lehetőségünk van arra a Krisztusra összpontosítani, aki ott áll mellettünk” – Barati Benjámin gondolatai december harmadikára.
„Jézus a gyógyulás útját is megmutatta, amikor helyes önismeretre, bűnbánatra, megtérésre hív” – Püski Lajos nyugalmazott főjegyző gondolatai az ide advent első vasárnapjára.
„Tegyünk meg mindent azért, hogy messze a karácsonyi időszakon túlra zengjen az angyal-ének üzenete: Dicsőség a magasságban Istennek!” – Fekete Károly püspök gondolatai 2023 karácsonyára.