Rendszerüzenet

Kerületi

Pünkösdi körlevél a Magyar Református Egyház  minden gyülekezete és intézménye számára
Pünkösdi körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára
„A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által.” (Róm 15,13)
- 2020/05/29
Keresztyén családi nap a Dorcas Campingben május 30-án
Keresztyén családi nap a Dorcas Campingben május 30-án
Május 30-án szombaton a TTRE Cigánymisszió és az Egy Cseppnyi Segítség a Rászorultaknak Alapítvány Keresztyén Családi napot tart a Dorcas Campingben 10 órától.
- 2020/05/29
Pünkösd ünnepe
Pünkösd ünnepe
Május 31-én vasárnap, pünkösd ünnepén látogatható istentiszteleteket tartanak a református templomokban, így a Debreceni Református Nagytemplomban is, ahol Fekete Károly tiszántúli püspök hirdeti az igét. Az istentiszteletre szeretettel várják a híveket, valamint élőben követhető lesz a nagytemplom.hu oldalon, a Duna Televízióban pedig felvételről 11 órától. Az alkalmon a Kodály Filharmonikusok tagjai is közreműködnek.
- 2020/05/28
Reformátusok és Trianon
Reformátusok és Trianon
Hogyan fogadták az első világháborút lezáró sokkoló döntést az elszakított területeken élő reformátusok? Hogyan születik meg egy új egyházkerület? Ezekre a kérdésekre is keresi a választ a Reformátusok és Trianon című dokumentumfilm, amelyet május 28-án, csütörtökön tesznek közzé. Ablonczy Bálinttal, a filmet készítő Reformáció Öröksége Műhely vezetőjével beszélgettünk.
- 2020/05/28
Úrvacsora pünkösdkor  - Közlemény az MRE Zsinatának Elnökségi Tanácsától
Úrvacsora pünkösdkor - Közlemény az MRE Zsinatának Elnökségi Tanácsától
Az MRE Elnökségi Tanácsa május 27-i ülésén azzal a közleménnyel fordult a gyülekezetekhez, hogy „a járványügyi változásokra és könnyítésekre tekintettel a gyülekezetek a higiéniai szabályok betartásával külön kelyhes úrvacsorát tartsanak.”
- 2020/05/27
A krízis vége a katarzis
A krízis vége a katarzis
Átmeneti rítusok fontosságáról, a munkahelyelvesztés megéléséről és a kontrollvesztettségről is beszélt Kádár Annamária pszichológus. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem oktatója a világjárvány előtt naponta ingázott városok és országok között. Ahogy nagyon sokunk élete, az övé is fordulatot vett. Dobos Zita interjúja.
- 2020/05/27
Együtt az evangélium szolgálatában
Együtt az evangélium szolgálatában
Fazekas Lászlót, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökét kérdeztük Trianonról, a nemzeti összetartozásról és a magyar református egységről.
- 2020/05/25
Szóljon a harang!
Szóljon a harang!
Május 22-én, pénteken, illetve június 4-én, csütörtökön szólaltassák meg templomaik harangját a Kárpát-medence összes református gyülekezetében – kéri Zsinatunk Elnökségi Tanácsa.
- 2020/05/22
A Mennybemenetel ünnepe május 21-én
A Mennybemenetel ünnepe május 21-én
Május 21-én csütörtökön, a Mennybemenetel ünnepén 10 órakor istentiszteletet tartanak a Debreceni Református Nagytemplomban, ahol Fekete Károly tiszántúli püspök hirdeti az igét. Az istentisztelet látogatható, valamint élőben követhető a nagytemplom.hu oldalon és a Debrecen Televízióban is. Az alkalmon a Kodály Filharmonikusok vonósnégyese is közreműködik.
- 2020/05/20
Interjú Gál Judittal
Interjú Gál Judittal
A kórházlelkészek szerepe még inkább felértékelődött és fontossá vált ebben a helyzetben, hiszen nincsenek közös alkalmak, és a családtagok, barátok nem látogathatják a beteg embereket. Személyes találkozásokkal, beszélgetésekkel segítik a betegeket. Ezzel kapcsolatban Gál Judit kórházlelkésszel Papp Beatrix készített interjút az Európa Rádióban.
- 2020/05/19