Rendszerüzenet

„Hazaviszik” a debreceni oszlopos kannákat, de előtte még néhány napig együtt láthatjuk őket

Október 31-e világszerte a reformáció ünnepe a protestánsok számára. A debreceni reformátusok naptárában évek óta azért is fontos ez a nap, mert míg karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor mindenki a saját templomában ünnepel, addig október 31-én a város gyülekezetei közös istentiszteletet tartanak a Nagytemplomban. Tovább emeli az istentisztelet jelentőségét, hogy a debreceni reformátusok úrvacsorát is közösen vesznek ekkor.

2022. október 31-e abból a szempontból szintén különleges lesz, hogy aznap láthatók utoljára együtt az „oszlopos úrvacsorai kannák” a Debreceni Református Kollégium Múzeumában. Az ezüstből készített ötvösremekek a magyar református egyházművészet kiemelkedő emlékei, és minden ízükben debreceni munkák. Helyi ötvösmesterek készítették őket a 17–18. században, és az érintett kutatók többsége debreceni teológusok körében kereste azt az írástudót, aki kitalálta a kannák egyedi ékítményét, az oszlopos díszítést is. Akik meg szeretnének ismerkedni a kannák történetével és szimbolikájával, azokat a Debreceni Református Kollégium Múzeuma zenés tárlatvezetésekkel várja október 29-én (szombaton) és 31-én (hétfőn) 15 órakor. A vezetéseken 29-én a Vox Antiqua, 31-én a Debreceni Református Kollégium Kántusa énekel, a kannákat pedig a kiállítás kurátorai mutatják be. Az október 31-i vezetés a tárlat záróeseménye, amely során kibontják az ezüsttárgyakat őrző vitrineket. A közönség egészen közelről nézheti meg a tárgyak díszítését, technikai megoldásait, feliratait és ötvösjegyeit.

A tárlatvezetés szorosan kapcsolódik a reformáció ünnepnapján rendezett istentisztelethez, amely 17 órakor kezdődik a Nagytemplomban. Igét hirdet Fekete Károly püspök, emlékbeszédet mond Győri János, a Tiszántúli Református Egyházkerület Közgyűjteményeinek igazgatója. A Nagytemplom közös városi úrvacsorára megterített úrasztalán már ott lesznek a gyülekezet „oszlopos kannái”. A vitrinbontással egybekötött tárlatvezetés végén ugyanis a Nagytemplom lelkészei átveszik a kiállítás idejére kölcsönadott saját kannáikat, és „hazaviszik” azokat. Az „oszlopos kannák” eredetileg bortartó edényeknek készültek, amelyekben 1631-től kezdve készítették elő a Krisztus áldozatát jelképező úrvacsorai bort. Egyszerre művészeti alkotások és liturgikus tárgyak, amelyeknek eredetileg konkrét feladata volt az úrvacsoraosztásban. Idén a reformáció ünnepén a debreceni reformátusok mindkét minőségükben találkozhatnak velük: először a Kollégium Múzeumában, majd rendeltetési helyükön, a Nagytemplom úrasztalán is.

Az ünnepi rendezvények időpontjai:

2022. október 29. (szombat) 15 óra
Debreceni Református Kollégium Múzeuma
Rendhagyó zenés tárlatvezetés a „Debreceni oszlopos úrvacsorai kannák” című kiállításon a Vox Antiqua Kamarakórussal és P. Szalay Emőke kurátorral

2022. október 31. (hétfő) 15 óra
Debreceni Református Kollégium Múzeuma
Zenés záró tárlatvezetés a „Debreceni oszlopos úrvacsorai kannák” című kiállításon a kiállítás kurátoraival, a Kollégiumi Kántussal és vitrinbontással

2022. október 31. (hétfő) 17 óra
Nagytemplom
Reformáció ünnepnapi úrvacsorás istentisztelet – igét hirdet Fekete Károly püspök, emlékbeszédet mond Győri János, a Tiszántúli Református Egyházkerület Közgyűjteményeinek igazgatója