Szuperember?

„Egy „szuperember” lelkészt, aki mindent megold, csak imádni lehet, kapcsolódni hozzá lehetetlen. Csábító ez a szerep, mert érezni szeretnénk, szükség van ránk.” - vallja Dr. Thoma László, református lelkész, akivel a járványidőszak identitásformáló tapasztalatairól beszélgettünk: változik a lelkészkép, változnak a gyülekezeteink.

Megváltoztunk. Nehéz egy mindenre ráhúzható sablont megalkotni arról, milyen ez a változás. Egy-egy sarokpont azonban vitathatatlan: „A járványidőszak alapjaiban változtatta meg a jelenlétünket, és azt, ahogyan a világban elfoglalt helyünket pozícionáljuk. Olyan ez, mintha egy térképen a viszonyítási pontokat arrébb rakták volna.”

Amiről korábban azt gondoltuk, mozdíthatatlan, átrendeződött a gyakorlatban. Az online istentiszteletek során az úrvacsorai közösség az otthonainkba költözött. „Korábban a templom, mint szent tér, fix pont volt. Ilyen és ehhez hasonló alapvető dolgok is változtak.”

Vannak olyan változások is, amelyek nemcsak a gyülekezetben jártas embert érintik. László úgy látja, sok minden felszínre került az ember lelkében, ami korábban mélyen, csendesen meglapult: „Olyan ez, mint amikor a part kimos egy háborús bombát, és rácsodálkozunk, mi volt a mélyben. A mentális struktúránkban azok a dolgok, amelyeket gondosan igyekeztünk eltemetni világossá váltak. A rendezetlenség láthatóvá, érzékeny pontjaink pedig még érzékenyebbé váltak.”

Ahogyan a mélység felszínre tör, úgy növekedhet a szembesülésből fakadó félelem, és az újrarendeződés fájdalma. Igaz ez a lelkészszerepre is. „Kisebb vagy nagyobb mértékben identitásválságot idézett elő járvány a lelkészek között is. Ki vagyok, ha nincs jelen a gyülekezet fizikailag? Ki vagyok, ha a gyülekezet egy része nem tér többet vissza? Mi a munkám értelme? Hol van Isten, és mit akar tőlem?” És egyből hozzáteszi László, hogy komoly lehetőséget lát ebben az identitáspróbáló helyzetben.

„A lelkészszerephez erős elvárásrendszer kapcsolódik. A mindent megoldó és az igazságot képviselő ember áll előttünk. A járványidőszak erre a képre ráerősített.” – osztja meg velünk László. Nem egyszer tapasztalta kollégái között, hogy a legnagyobb félelem a megbetegedés volt, amely mögött a  mi lesz a gyülekezettel, ha a lelkipásztor kiesik gondolat húzódik meg. „Ez a terhelt időszak számomra úgy vált életképessé, hogy lelkipásztorként önmagamhoz is közel engedtem az időszak minden nehézségét, fájdalmát, veszteségét, szorongását. Küzdelmes volt, és a küzdelem közepette hitemben megerősödtem. Egyedül ehhez a mélyen emberi jelenléthez tudtak a gyülekezeti tagok kapcsolódni.”

Egy személyes példán keresztül is közel enged bennünket László ehhez a jelenléthez: „Van, hogy úgy indulok el a vasárnapi igehirdetésre, hogy Istennek kimondom: Uram, a Te néped. Ezt különféle hangsúlyokkal lehet variálni. Egy ismerősöm egyszer hozzátette, igen, Uram, a Te néped - vagyunk. Így teljes a mondat.”

László számára meghatározó a felismerés, hogy a korábban visszahúzódónak, távolságtartónak titulált lelkipásztorok milyen otthonosan mozogtak az új helyzetben. „Érdekes, hogy azok a lelkipásztorok, akiknek a személyisége visszahúzódóbb, csendesebb, a covid időszakban kifejezetten felelősséggel voltak jelen a gyülekezeti tagok között. Elérhetők voltak. Sokan ekkor látták meg a lelkipásztorukban, milyen megbízható és hűséges ember. Lehet, hogy nincs nagy hírverés körülötte és nem egy látványosan hangos ember, azonban mélyen kötődik a rábízottakhoz, és erre a gyülekezeti tagok is rádöbbentek.”

Egy új helyzet könnyen új irányokba mozdít el. László a lelkészi jelenlétben tapasztal kifejezetten elmozdulást. Gyülekezetében korábban a különböző szolgálati területeken önkéntességet vállalókat alkalomadtán vasárnaponként hívták össze. „Hatékony megoldásnak tűnt ez a működés a gyülekezeti tagok és a saját részemről is.”  Azonban a járványhelyzet átformálta hozzáállását ebben a kérdésben: „Felerősödött bennem, hogy a találkozások felbecsülhetetlenül értékesek. Változtattam. Amennyiben lehet, nem hívok össze ilyen jellegű vasárnapi megbeszélést, inkább megélem annak a minősített lehetőségét, hogy együtt lehetünk, kapcsolódhatunk. Jelen vagyok, elérhető vagyok, figyelek és beszélgetünk.”   

Az ember figyelme megváltozott a járvánnyal, ezzel együtt igehirdetői gyakorlata is megváltozott: „Rövidebben prédikálok. Nem azért, mert nincs mondanivalóm, hanem mert rövidebbé vált az az út, amelyet be tudunk járni. Provokatívabb lettem. Valahogy értékessebbé vált számomra az idő.”

A járvány velünk van, és velünk marad. László úgy látja, hogy a következő években és évtizedekben könnyen adódhatnak a mostanihoz hasonló helyzetek, amelyek arra késztetik az embert, hogy változtasson az életén. „Nem lehet, és nem tudunk ugyanúgy működni, mint a covid-időszak előtt. A kifejezés alatt nem azt értem, hogy túljutottunk a covidon, hanem az eddigi hullámok elementáris, mindent megváltoztató és átformáló hatást gyakoroltak és gyakorolnak ránk. Nem tehetünk úgy, mintha semmi nem történt volna.”

„Nem úgy állunk fel, hogy mindent is tudunk már, hanem azzal az élménnyel, hogy nem vagyunk egyedül.” – fogalmaz László az egy évvel ezelőtt létrejött Poszt-Covid Műhely közösség erősségéről. Ez egy olyan hálózatos közösségelképzelés, amelybe Kárpát-medence szerte kapcsolódtak be lelkipásztorok online. Minden alkalmon a poszt-covid időszak és a lelkipásztori szolgálat metszéspontjában releváns téma került egy-egy előadó által ismertetésre, amelyet kiscsoportokban beszélhettek át a lelkipásztorok.  „Nem vertikális tudásátadás történik, hanem együtt formáljuk Isten vezetésében bízva a folyamatokat. Megerősítő volt az alkalmakon megélni: egymást hordozzuk.”

A májusban megrendezésre került konferencia ennek a bő egy évnek a keretezése és megünneplése. „Az online született lelkészbarátságok élőbbé válhatnak. A szakmát érintő témák feldolgozására több időnk lesz, így mélyebbre lehet menni. Olyan előadásokat és alkalmakat hívunk életre, amelyek a lelkészi szolgálat szempontjából hasznosnak bizonyulnak, mindemellett jó lesz a megszokott mindennapokból kizökkenni. Együtt lehetünk, és együtt gondolkodhatunk.” – összegzi László.

Fotó: Bazánth Ivola

A szervezőről: Dr. Thoma László, református lelkész, vallástanár, biblio- és pszichodráma vezető, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán óraadó tanár, a Gazdagréti Református Egyházközség egyik lelkipásztora. Felesége szintén lelkipásztor, négy gyermek büszke édesapja.

 

Bogyó Zsófia