Rendkívüli helyzetek, váratlan alkalmak: lelkésztovábbképzés a Tiszántúlon
2022. október 17–19. között Beregdarócon a Hét Csillag Konferencia Központban az érdeklődők A kazuália teológiája és gyakorlata címmel meghirdetett lelkésztovábbképzés-sorozat egy újabb alkalmán vehettek részt.
Dr. Fazakas Sándor, a DRHE egyetemi tanára és dr. Szabó Lajos, az EHE nyugalmazott egyetemi tanára osztotta meg velünk tudását, tapasztalatait, és késztetett bennünket együtt gondolkodásra.
Egyre több lelkipásztor szembesül azzal, hogy nemcsak egy-egy házasságkötés vagy temetés alkalmával kell Isten jelenlétéről, erejéről, gondviselő szeretetéről, megtartó kegyelméről és áldásáról bizonyságot tennünk, hanem olyan helyeken és helyzetekben is, amelyek túllépik a megszokott élethelyzetek határait, és szétfeszítik a megszokott gyülekezeti kereteket.
Az istentiszteleti rendtartás és példatár című könyv az egyházi év, valamint az élet számos örömteli és megrendítő állomása kapcsán javasol liturgiát, mégis számtalan olyan élethelyzet kerülhet elénk, amikor hiába lapoznánk fel útmutatást remélve. Legyen szó természeti csapásról, családi vagy nemzeti ünnepről, gyakran találjuk szembe magunkat azzal az igénnyel, amelyet a minket megkeresők talán csak így tudnak megfogalmazni: „Mondjon az Egyház is valamit!” Mi magunk is érezzük, hogy a közösség részeként bizony elő kellene állnunk az Evangéliummal az egyes családokat vagy az egész települést megrendítő események kapcsán. Azt is tudjuk, hogy a talán komoly fejtörést okozó és akár kényesnek is mondható vallási-egyházi jelenlétet igénylő közéleti eseményeken – mint például egy szoboravatás – is jó lenne a legfőbb hatalomra, az élő Istenre mutatni.
Fájó pont, hogy egy-egy életeseménynél sokszor ugyanolyan szolgáltatók vagyunk az emberek szemében, mint egy szabadúszó ceremóniamester.
Dr. Fazakas Sándor arra hívta fel a figyelmünket, hogy a lelkész feladata ezekben a helyzetekben az, hogy meglássa az elvárások mögött a hit és az üdvösség utáni vágyat, és a másik ember érzéseinek komolyan vételével, egyházi, kulturális beágyazottságához vagy éppen annak hiányához igazodva neki is hirdesse Krisztust. Dr. Szabó Lajos pedig „Égből pottyant alkalmaknak” nevezte ezeket a megkereséseket, utalva arra, hogy Isten ezeket a helyzeteket is felhasználhatja, hiszen a hozzánk beérkezőket – ha nem is tudják – Isten nem máshol, hanem pontosan a gyülekezet közösségében akarja látni. Sőt, nekünk gyülekezetnek is nagy szükségünk van rájuk, hiszen ha a közösség részévé válnak, akkor a bibliai igazságok újrafelfedezésére és bevett gyakorlataink átgondolására késztethetnek minket azzal, hogy sokat kérdeznek vagy nem a megszokás, hanem a számukra új igazságok felfedezése mozgatja tetteiket.
A továbbképzés nagy részét különböző esettanulmányok áttekintésével és csoportmunkával töltöttük. Többek között elképzeltük, milyen lenne egy válás utáni bűnbánati istentisztelet liturgiája és az azt megelőző felkészítő beszélgetések. Átgondoltuk, hogy miképpen lehetne prédikálni egy tömegbaleset évfordulóján a még mindig szeretteiket gyászolóknak. Megvitattuk, hogy mi minden történne, ha a települések elnéptelenedése miatt két gyülekezetnek eggyé kellene válnia, és milyen lenne az első közös istentiszteletük.
Azonban nemcsak az agymunkára jutott idő. Lelkészek továbbképzése elképzelhetetlen lelki alkalmak nélkül: áhítatokon, novellák segítségével, énekléssel és imádkozással kerestük Istent. Este pedig kötetlen beszélgetések során ismerhettük meg jobban is egymást.
Számomra az utóbbi időben épp aktuális volt a kérdés, hogy mikor kellene majd elkezdenem továbbképzésekre járni, ugyanis idén szereztem meg a lelkészi diplomát. A kérdésre nem várt gyorsasággal és nem várt módon kaptam választ: nem én jelentkeztem, egy kollégám helyett vehettem részt a képzésen. Nem bántam meg! Minden fiatal lelkésztársamnak ajánlom, hogy nézze át a továbbképzések listáját és jelentkezzen valamelyikre. Az elhangzottak könnyen befogadhatók, érthetők és érdekesek voltak, a szolgatársak nyitottak és barátságosak, a szállás és az étkezés pedig kiváló minőségű. Ezúton is szeretném megköszönni a szervezők áldozatos munkáját, remélem még sok hasonló találkozásban lesz részünk általuk.
Szöveg: Csorvássy Zsófia Fruzsina
Egyre több lelkipásztor szembesül azzal, hogy nemcsak egy-egy házasságkötés vagy temetés alkalmával kell Isten jelenlétéről, erejéről, gondviselő szeretetéről, megtartó kegyelméről és áldásáról bizonyságot tennünk, hanem olyan helyeken és helyzetekben is, amelyek túllépik a megszokott élethelyzetek határait, és szétfeszítik a megszokott gyülekezeti kereteket.
Az istentiszteleti rendtartás és példatár című könyv az egyházi év, valamint az élet számos örömteli és megrendítő állomása kapcsán javasol liturgiát, mégis számtalan olyan élethelyzet kerülhet elénk, amikor hiába lapoznánk fel útmutatást remélve. Legyen szó természeti csapásról, családi vagy nemzeti ünnepről, gyakran találjuk szembe magunkat azzal az igénnyel, amelyet a minket megkeresők talán csak így tudnak megfogalmazni: „Mondjon az Egyház is valamit!” Mi magunk is érezzük, hogy a közösség részeként bizony elő kellene állnunk az Evangéliummal az egyes családokat vagy az egész települést megrendítő események kapcsán. Azt is tudjuk, hogy a talán komoly fejtörést okozó és akár kényesnek is mondható vallási-egyházi jelenlétet igénylő közéleti eseményeken – mint például egy szoboravatás – is jó lenne a legfőbb hatalomra, az élő Istenre mutatni.
Fájó pont, hogy egy-egy életeseménynél sokszor ugyanolyan szolgáltatók vagyunk az emberek szemében, mint egy szabadúszó ceremóniamester.
Dr. Fazakas Sándor arra hívta fel a figyelmünket, hogy a lelkész feladata ezekben a helyzetekben az, hogy meglássa az elvárások mögött a hit és az üdvösség utáni vágyat, és a másik ember érzéseinek komolyan vételével, egyházi, kulturális beágyazottságához vagy éppen annak hiányához igazodva neki is hirdesse Krisztust. Dr. Szabó Lajos pedig „Égből pottyant alkalmaknak” nevezte ezeket a megkereséseket, utalva arra, hogy Isten ezeket a helyzeteket is felhasználhatja, hiszen a hozzánk beérkezőket – ha nem is tudják – Isten nem máshol, hanem pontosan a gyülekezet közösségében akarja látni. Sőt, nekünk gyülekezetnek is nagy szükségünk van rájuk, hiszen ha a közösség részévé válnak, akkor a bibliai igazságok újrafelfedezésére és bevett gyakorlataink átgondolására késztethetnek minket azzal, hogy sokat kérdeznek vagy nem a megszokás, hanem a számukra új igazságok felfedezése mozgatja tetteiket.
A továbbképzés nagy részét különböző esettanulmányok áttekintésével és csoportmunkával töltöttük. Többek között elképzeltük, milyen lenne egy válás utáni bűnbánati istentisztelet liturgiája és az azt megelőző felkészítő beszélgetések. Átgondoltuk, hogy miképpen lehetne prédikálni egy tömegbaleset évfordulóján a még mindig szeretteiket gyászolóknak. Megvitattuk, hogy mi minden történne, ha a települések elnéptelenedése miatt két gyülekezetnek eggyé kellene válnia, és milyen lenne az első közös istentiszteletük.
Azonban nemcsak az agymunkára jutott idő. Lelkészek továbbképzése elképzelhetetlen lelki alkalmak nélkül: áhítatokon, novellák segítségével, énekléssel és imádkozással kerestük Istent. Este pedig kötetlen beszélgetések során ismerhettük meg jobban is egymást.
Számomra az utóbbi időben épp aktuális volt a kérdés, hogy mikor kellene majd elkezdenem továbbképzésekre járni, ugyanis idén szereztem meg a lelkészi diplomát. A kérdésre nem várt gyorsasággal és nem várt módon kaptam választ: nem én jelentkeztem, egy kollégám helyett vehettem részt a képzésen. Nem bántam meg! Minden fiatal lelkésztársamnak ajánlom, hogy nézze át a továbbképzések listáját és jelentkezzen valamelyikre. Az elhangzottak könnyen befogadhatók, érthetők és érdekesek voltak, a szolgatársak nyitottak és barátságosak, a szállás és az étkezés pedig kiváló minőségű. Ezúton is szeretném megköszönni a szervezők áldozatos munkáját, remélem még sok hasonló találkozásban lesz részünk általuk.
Szöveg: Csorvássy Zsófia Fruzsina