Rendszerüzenet

Református Iskolák XXIV. Országos Tanulmányi Versenye

Huszonnegyedik alkalommal rendezte meg a debreceni Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola a Református Iskolák Országos Tanulmányi Versenyét, melyen ezúttal 29 iskola 434 versenyzője vett részt.

A nagyszabású találkozó megnyitóját a debreceni Református Kistemplomban tartották. A nyitó éneket követően Püski Lajos, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője hirdette a diákok és nevelőik számára Isten igéjét. A közös imádság után a résztvevők átvonultak a gyakorlóiskolába, ahol elfogyasztották a tízórait, azt követően pedig megkezdődtek a versenyek.

Amíg a tanulók vetélkedtek, addig az intézményvezetők, a lelkészek és a kísérő pedagógusok kötetlen szakmai beszélgetést folytattak az iskola aulájában, illetve az érdeklődő kollégák meglátogatták a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában található Szabó Magda Emlékházat.

Az ebéd előtt, illetve után rövid városnézésen vettek részt a versenyző diákok. Útjuk során a 2017-ben felavatott Reformációi Emlékművet is megtekintették. A rendezvény az izgalommal várt eredményhirdetéssel zárult.

A verseny minden résztvevőjének gratulálunk a nemes vetélkedés során nyújtott teljesítményéhez, és szeretettel várjuk a református iskolákat a 2023-ban megrendezendő XXV. országos tanulmányi versenyre!

A jó hangulatú megmérettetés részletes eredményei és a nap képes összefoglalója a www.kistk.hu honlapon tekinthetők meg.