Egyházkerületi Pasztorációs Intézet

„Ábrándozás az élet megrontója, ...” – írta egykor Vörösmarty.  De mi is az ábrándozás? Én azt mondom, hogy az álmodásnak a mozdulatlan, folyamatos, passzív formája.  Ami nem sarkall tettekre, ami nem ad motivációt, nem vezet célokhoz.

'Vala pedig ott egy ember, ki harmincnyolc esztendőtől fogva való betegségben fekszik vala.'

Ezen a héten a bibliaolvasó kalauzunk szerint a feltámadás utáni eseményekről olvasunk a Lukács evangéliumából. Anélkül, hogy hosszas igemagyarázatba fognék, csupán egyetlen gondolatot emelek ki a 24. részből: „Ekkor visszaemlékeztek az ő szavaira,  és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek. A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak,  de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik.”

„Isten erejével a mázsás teher könnyű, mint a szalmaszál - nélküle mázsás súly a szalmaszál is.“ (Luther M.)

Kicsi gyermekkora óta az egyik legkedvesebb éneke volt ez, amelyikben ott áll a címben idézett sor. Nem egy tipikus karácsonyi ének. Neki mégis azzá lett.

Hála a családtagokért, akik akár testben, akár csupán lélekben, de velünk lesznek az ünnepen.

Van úgy, hogy az ember szívesen kerüli el a tükröket a lakásban, ha pontosan tudja előre, hogy amit benne látna, annak nem tudna felhőtlenül örülni. Ezt a valóságban könnyedén megtehetjük, bár a dolog eredménye az lehet, hogy külsőnk szép lassan már annál is vállalhatatlanabb lesz, mint ami miatt eredetileg nem óhajtottuk látni saját tükörképünket, így gyorsan fel is szoktuk adni ezt a nem túl bölcs elhatározásunkat, miszerint soha többé tükör!

Itt az Advent. A várakozás ideje. Szeretjük is, meg nem is. Persze szépek a fények, szeretjük az ünnep illatát, és ott a reménység, hogy valami különleges történik majd velünk, de közben meg ott van bennünk a nyűg: mennyibe fog ez már megint kerülni? Ott a nyugtalanság: hányan hiányoznak majd a terített asztal mellől? Ott a fejfájás: mennyi mindent kell még addig megoldanunk, míg elérkezik az a két napos Szeretet-ünnep.

Félek, Atyám, – úgy zúgnak a harangok!fiatal tükrömet rontja az árny is, a fény is!…         Ne félj, fiam, – téged hívnak a harangok,              te vagy a tükör, te vagy az árny is, a fény is.   

Leülök az asztalomhoz, ránézek az asztali naptáramra. Átfutom a hét névnapjait, keresve, ünnepel-e ismerős a héten.