Egyházkerületi Pasztorációs Intézet

Van úgy, hogy az ember szívesen kerüli el a tükröket a lakásban, ha pontosan tudja előre, hogy amit benne látna, annak nem tudna felhőtlenül örülni. Ezt a valóságban könnyedén megtehetjük, bár a dolog eredménye az lehet, hogy külsőnk szép lassan már annál is vállalhatatlanabb lesz, mint ami miatt eredetileg nem óhajtottuk látni saját tükörképünket, így gyorsan fel is szoktuk adni ezt a nem túl bölcs elhatározásunkat, miszerint soha többé tükör!

Itt az Advent. A várakozás ideje. Szeretjük is, meg nem is. Persze szépek a fények, szeretjük az ünnep illatát, és ott a reménység, hogy valami különleges történik majd velünk, de közben meg ott van bennünk a nyűg: mennyibe fog ez már megint kerülni? Ott a nyugtalanság: hányan hiányoznak majd a terített asztal mellől? Ott a fejfájás: mennyi mindent kell még addig megoldanunk, míg elérkezik az a két napos Szeretet-ünnep.

Félek, Atyám, – úgy zúgnak a harangok!fiatal tükrömet rontja az árny is, a fény is!…         Ne félj, fiam, – téged hívnak a harangok,              te vagy a tükör, te vagy az árny is, a fény is.   

Leülök az asztalomhoz, ránézek az asztali naptáramra. Átfutom a hét névnapjait, keresve, ünnepel-e ismerős a héten.

Egy kicsi fiú, néhány évvel ezelőtt egy rádióműsorban mesélte el kedvenc bibliai történeteit.

„NEM TEHETETT MÁSKÉPP!” (részlet)… Ha látta volna már, hogy 95 tétele, mint vihar süvítő szele, söpör végig országokon, világon…– ha látta volna a nyomában támadt viharos zivatart, –

Ideért az ősz, az igazi. Sárgulnak, vörösen izzanak és egyre fogynak a falevelek. Érezzük, hogy valaminek vége. Tényleg vége van.

A Tiszántúli Református Egyházkerület a lelkipásztorok pásztorációja érdekében Lelkigondozói Intézetet hozott létre. A honlapunkon ezen a helyen hétről-hétre lélekfrissítő gondolatokat olvashat.