Egyházkerületi Pasztorációs Intézet

I. Sétálok az utcán. Egy mély lyuk van a járdán. Beleesem, elvesztem. Nincs segítség. Nem az én hibám. Egy örökkévalóság kell, hogy kitaláljak.

Ekkor Jézus így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! (Mt.12,13)

A Szentlélek nagy fergeteg-köpenyben A Libanonra szállott.

„…egész éjjel hiába fáradoztunk…de ha te mondod, megteszem.”Lk.5, 5

KEGYELEM ÉVE

„Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz…” …és vársz türelmesen, hogy beléphess az életünkbe.

Belépve a karácsonyt megelőző adventi időszakba, bizonyos vagyok abban, hogy sokan lesznek majd olyanok, akik – akár egy-egy igehirdetés kapcsán - elgondolkodnak arról, hogy miért is jött Jézus ebbe a világba. Számos választ találhatunk erre a kérdésre a Szentírásban, én most egyetlen igehelyre szeretnék emlékeztetni a Lukács evangéliuma 19. részéből, amely így szól: Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.

„…az Úr előtt való öröm erőt ad nektek.”(Neh.8:10b)

„Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg.”  (2.Móz. 14:14)

Mi a különbség? Kívülről nézve nem sok, talán semmi. Hiszen mindkettő úton jár, közben élményeket, tapasztalatokat szerez. Fel a hegyre, le a völgybe. Egyedül vagy társakkal. Közben találkozik olyan emberekkel, akikkel egy darabig közös az útja, de olyanokkal is, akik szemben haladnak. A turista és a zarándok is nekivág az ismeretlennek, feladja a megszokott kényelmet, és megérkezik a kitűzött célhoz. Ugyanazt az utat járják? Azt gondolom, hogy nem.