Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Gyülekezeti

Gyökértől a faragásig - Formálni és formálódni
Gyökértől a faragásig - Formálni és formálódni
Eltékozolt élet az, amely nem ismeri fel tálentumait, nem tudja, hogy mit vehet rajta, és mit adhat általa – mondja Nyári István fafaragó. A mester a Nyírmártonfalvai Református Egyházközség tagja, hitét és magyarságát egyszerre éli meg az ősi mesterségben.
- 2017/11/06
Felavatták a reformáció emlékművét Tuzséron
Felavatták a reformáció emlékművét Tuzséron
2017. október 31-én, a délelőtti ünnepi istentiszteleten adott hálát a Tuzséri Református Egyházközség népes gyülekezete a reformációért.
- 2017/11/06
Az egyház által is gazdagszik Hajdúnánás
Az egyház által is gazdagszik Hajdúnánás
Elhelyezték a református óvoda és a Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnáziumának alapkövét, valamint átadtak egy Kálvin-szobrot, és a gimnázium dísztermének festett fakazettás mennyezetét is Hajdúnánáson október 27-én. Az ünnepélyes eseménysorozat a reformáció 500. évfordulója alkalmából még többet jelent a város reformátusainak számára.
- 2017/10/30
Ünnepi koncert Körösladányban
Ünnepi koncert Körösladányban
Körösladányban október 21-én a református templomban elhangzott F. Mendelssohn-Bartoldy 42. zsoltára és Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusa. Előadták Wiedemann Bernadett (mezzoszoprán, 1), Biri Gergely (tenor, 1), a Debreceni Kodály kórus és a Kodály Filharmónikusok Debrecen zenekara., vezényelt Somogyi Tóth Dániel. 
- 2017/10/27
A langenfeldi Johanneskirche orgonája Tornyospálcán
A langenfeldi Johanneskirche orgonája Tornyospálcán
Hálaadó istentiszteletet tartottak Tornyospálcai Református Egyházközségebn 2017. október 22-én. A reformáció 500. évében a langenfeldi Johanneskirche orgonája talált ott új otthonra.
- 2017/10/27
Mit tett Isten Hajdúsámsonban?
Mit tett Isten Hajdúsámsonban?
Mintegy 30 millió forintból újították fel a hajdúsámsoni templom tornyát, 13 hónap alatt. Az összeget pályázat nélkül, adományokból, felajánlásokból gyűjtötték össze. Október 22-én tartott hálaadó istentiszteletet, ebből az alkalomból, a Hajdúsámsoni Református Egyházközség.
- 2017/10/26
Megemlékezés a reformáció évfordulóján a nagylétai (Létavértes) gyülekezetben
Megemlékezés a reformáció évfordulóján a nagylétai (Létavértes) gyülekezetben
A nagylétai templomkertben minden év advent első vasárnapjára a „betlehemes házikónkba” beköltözik József és Mária, a pásztorok, a jászol és a bárányok, emlékeztetve bennünket szemmel láthatóan is Jézus Krisztus születésére.
- 2017/10/25
Generációk közti találkozó Mátészalkán
Generációk közti találkozó Mátészalkán
Generációk közti találkozót tartottak a Hirdesd az Igét! programsorozat részeként 2017. október 15-én a Mátészalka-Kertvárosi Református Egyházközségben a Szatmári Egyházmegye és a Tiszántúli Egyházkerület szervezésében. A rendezvényen 140 gyülekezeti tag vett részt, 14 szatmári gyülekezetből.
- 2017/10/24
„Vigyél tovább, mint a lábam tudna menni!” – regionális ifinap Nyíracsádon
„Vigyél tovább, mint a lábam tudna menni!” – regionális ifinap Nyíracsádon
Negyedik alkalommal rendezte meg a Nyíracsádi Református Egyházközség október 14-én a Nyíracsádi Református Regionális Ifinapot, a helyi művelődési házban. Az idei alkalmon mintegy 80-an vettek részt, Nyírábrány, Hajdúsámson, Hajdúböszörmény, Balmazújváros, Debrecen, Ottomány, és Érmihályfalva gyülekezeteiből. Áhítat, zenés dicsőítés, előadás, táncház, kézműves foglakozás és imaséta segítette a fiatalokat közelebb kerülni a Teremtőhöz.
- 2017/10/18
„Uram, Te voltál hajlékunk, nemzedékről nemzedékre” - 20 éves az Ebesi Református Templom
„Uram, Te voltál hajlékunk, nemzedékről nemzedékre” - 20 éves az Ebesi Református Templom
2017. október 8-a az ebesi gyülekezet életében egy kiemelkedő dátum, fontos esemény időpontja. Sőt, azt is mondhatjuk, hogy kétszeresen is kiemelkedő volt ez a nap. Ezen a napon ugyanis hálaadó ünnepi istentisztelet keretében emlékezhettünk meg a reformáció 500., valamint az Ebesi Református Templom építésének huszadik évfordulójáról.
- 2017/10/12