50 esztendős a tiszalöki templom - hanganyaggal

A megjelenteket Lőrinczyné Harászi Andrea, a gyülekezet lelkipásztora köszöntötte. Az Igét dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette ApCsel 1,4-8 alapján „váróvasárnapon”, amely a mennybemenetel és pünkösd között jelentette a várakozást a Szentlélek kiáradásáért. „Várakozás, ami nem mindig kellemes. Várakozás, amelyről van ennek a gyülekezetnek is tapasztalata. 1944. november 1-től kezdve ez a gyülekezet templomra várt. Sok »váróvasárnap« telt el, amire 1968. május 13-án ez a templom felszenteltetett, és még nem is a jelenlegi alakjában, hiszen azóta is folyamatosan épül, s szépül.” Fekete Károly elmondta, hogy a pünkösd kapujában, amikor majd újra meg fog szólalni a pünkösdi ígéret, arra akar minket figyelmeztetni a „váróvasárnap”, hogy azt várjuk az ünneptől, amit az valóban el szeretne hozni nekünk. „Az eltékozolt ünnepekre szeretne bennünket figyelmeztetni ez az Ige. Az erőtlen, kapásmentes, hozadék nélküli, a lélek áradását nélkülöző ünneptől szeretne bennünket megmenteni a mi Urunk.”

Ma, amikor az „erők” világában élünk, amelyek az élet megannyi területén vannak jelen, fenyegetnek és nyomasztanak, az Isteni erő lehet az, amely képes lehet kiölni belőlünk az önhittség, a félelem, a gépekbe, pénzbe, protekcióba belekeretezett erőt. Sokféle erőt kell kitisztítani ennek a másfajta erőnek. Isten ereje vértezhet fel bennünket minden körülmények között.

„Mi mutatkozhatunk gyengének, de a mi Urunk erős. Ránézünk, erőnk megújul, és beteljesedik az Ige.  Megfáradnak, meglankadnak még a legkülönbek is, de akik az Úrban bíznak, erejük megújul, mint a sasé. Szállnak, és nem fáradnak el. Nem lankadnak meg. Ezt az erőt kínálja az előttünk lévő pünkösdi ünnep. Szóval és látható jegyekkel. Innen, a jubiláló templom Úrasztalajától fog elhangozni a »Vegyétek, egyétek« felszólítás. Hangzik majd a hívás az Úrasztalához. A lélek táplálás pillanatai lesznek azok, amelyek az élet táplálását jelentik. Táplál bennünket ezekkel az ünnepnapokkal a mi Urunk, hogy mi is lehessünk az Ő hűséges tanúi és maradhassunk meg a Szentháromság egy igaz Isten követőinek. Az Isten ereje képes arra, hogy amikor az 50. jubileumot megünnepeljük, további évtizedeket, évszázadokat hozzon, de nem a falaknak, köveknek, hanem a gyülekezet tagjainak. Ebben erősítsen a mindenható Isten. Ámen” – zárta igehirdetését Fekete Károly.

Az ünnepi alkalmon a helyi általános iskola 7. osztályos tanulói szolgáltak énekkel.

Nyeste Ferenc, a Nyírségi Református Egyházmegye gondnoka adta át az egyházmegye köszöntését.

A jelenlévő lelkipásztorok is elmondták jó kívánságaikat, igei köszöntéseiket.

Verssel készült az ünnepi alkalomra Kissné Ökrös Julianna presbiter asszony. Füle Lajos: Élő kövek című versét adta elő.

Lőrinczyné Harászi Andrea megköszönte a gyülekezet, presbitérium és az intézmények munkatársainak helytállását és szolgálatát, valamint Nagy József tiszteletbeli presbiternek a munkáját, aki a templom történetén dolgozott, amely nyomtatásban is megjelent.

Nagy Józseffel, a Kossuth Rádióban is készült interjú, amelyben a templom történetét idézte fel, amelyet alább olvashatnak.

„A második világháborúban, 1944-ben Tiszalökön a Tisza közelsége miatt mind a református, mind a katolikus templomot felrobbantották a németek, hogy a toronyból ne tudják felderíteni a Tisza túloldalán beásott lőállásokat. A robbantás következtében a toronyból kirepült a harang, utána pedig még találat is érte az épületet. A gótikus templomra épült templom teljesen tönkrement. Széthordták a berendezést is, kiszedték az orgonasípokat, a szószéket, a padokat, és az átvonuló román csapatok konyhájában eltüzelték. Itt volt a romok helye. Itt pedig a harangláb, amelyen az a harang volt elhelyezve, ami kirepült a toronyból. Amikor elvonult a háború, a gyülekezet lelkésze, Mikó Sándor és a negyvenhét fős presbitérium kezdeményezték egy új templom felépítését. Az új templom helye Tiszalök új központjában lett kijelölve, és ott készült volna el a debreceni egyetemi templom mása. A mérnökök, akik azt megtervezték, a helyszínt megtekintették, és alkalmasnak találták. 1946-ban létrehoztak egy újjáépítési bizottságot, és megindították a tervezést, majd a munkálatokat is. Bodrogkeresztúrból vagonnal szállították ide a terméskövet. Tiszta fehér mészkőből készült. 1948-ban megtörtént a fordulat, és győzött a Magyar Kommunista Párt, a Rákosi rendszer kezdte el a szárnyát bontogatni, és abba kellett hagyni az építkezést, mert nem kaptak anyagot, ugyanis megakadályozták, hogy a templom épüljön. Így nem tudott megvalósulni az eredeti terv.

Hegedűs Márk: Mi történt aztán a félben maradt építkezéssel?

Nagy József: Ott álltak az altemplom és a falak 1950-től 1965-ig. Mindenkinek szemet szúrt már, hogy nem épül tovább a templom, de az egyháznak nem volt pénze, és nem is támogatta senki. Végül hoztak egy olyan határozatot, hogy vagy felépítik, vagy lebontják az addig megépített templomfalat. Tizenöt évig álltak a falak, és 1965-ben kezdődött meg a visszabontásuk. Akkor határozták el azt is, hogy vissza kell jönni a régi templom helyére, és ide kell ezt a templomot felépíteni. Az újjáépítéshez hozzákezdtek. Én úgy kerültem képbe, hogy a templomfal építése megkezdődött. Elkészültek a körítőfalak a torony alatt, és amikor elérték a falegyent, amikor már csak a födémet kell rátenni, akkor jöttek rá, hogy tulajdonképpen azt a vasbetongerendát, amit terveztek az áthidaláshoz, nem lehet ide beépíteni. Akkor kértek fel engem, hogy vállaljam el a statikai tervezést. Senki nem vállalta ezt, mert nem tudták, hogy milyen alapra épült. Azt tudták, hogy előtte is templom állt itt, de nem tudták, hogy pontosan hogy helyezkedett el, és milyen alapozást végeztek a jelenlegi építkezésnél. Egy tervezőmérnök sem merte elvállalni, már csak azért sem, mert akkor vállalati szintű irányítás volt, és a vállalati párttitkár bizonyosan leállította volna az építkezést, hiszen kemény diktatúra volt. Így engem kértek meg. Építőipari technikumot végeztem, és már közel tizenkét év gyakorlat volt a hátam mögött. Tudtam, hogy mit vállalok, és annak idején figyelemmel kísértem itt az alapozási munkálatokat, erre jártam, nézegettem. Nem féltem, hogy itt nem jók az alapok, és akkor készítettem el én a belső részt, amit majd most meglátunk.

H.M.: Menjünk be itt a torony alatt!

N.J.: Itt van előttünk négy darab öt méter magas oszlop, és fölötte vannak a vasbetongerendák. Ez a mező tizenkét méter széles, és nem volt olyan szerkezeti megoldás, amivel ezt át lehetett volna hidalni, ezért kelletett ezt a két oszlopot beépíteni. Két ütemben készült a felújítás. Az első ütem 1992-ben volt, a második pedig most. Próbáltam a híveket meggyőzni arról, hogy le kell cserélni ezeket a vasvázas padokat, és templomi padokat kell hozni, és orgonára is szükség van. Nehezen mentek a dolgok. Végül csak sikerült mindezt megvalósítani. A szószék ott volt velünk szemben, ahol az orgona van. Az történt, hogy az orgona nem fért volna el, így át kellett rendezni a templombelsőt. A szószék a templom déli oldalába került arra a helyre, ahol a régi templomban állt a szószék. Belülről a sártapasztást nem vettük le, hanem egy álmennyezetet építettünk be, gipszkartonnal szépen bevontuk, megoldottuk a mennyezetvilágítást és a harangvezérlést is.

H.M.: Miért volt ez Önnek személy szerint fontos?

N.J.: Nézze, én ősi református családból származom. A szüleimmel együtt mindig mentünk a templomba. Úgy éreztem, hogy ezzel előbbre viszem a dolgokat. Van egy olyan jó mondás, hogy a megkezdett úton végig kell menni. Biztos voltam benne, hogy amit csinálok az jó. Kibírta az időket és még ezután is hosszú időn keresztül ki fogja bírni.”

Forrás: Kossuth Rádió

További képek az ünnepi alkalomról itt megtekinthetők.

Tiszántúli Református Egyházkerület

Az Európa Rádió interjúja az ünnepi alkalomhoz kapcsolódóan:

Forrás: Európa Rádió

Fotók: Barcza János