Szeretethíd Nyírmeggyesen
Pénteken, május 25-én 21 fiatallal voltunk együtt. Az igei, ének, és imádságos elcsendesedés után a szalonna és virsli sütés következett. Miután mindannyian jól laktunk, közösen elpakoltunk, s aztán a focizásé és a tűz körüli beszélgetésé volt a főszerep.
Szombaton, május 26-án 8 órakor áhítattal kezdtünk. Nagyon sok feladatot elvégeztünk – mintegy huszan vettünk részt ezek elvégzésében: szőlőkötözés, a templombelső takarítása, járda és kerékpártároló kialakítása, fűkaszálás, ajtók, kapuk javítása, komposztáló kialakítása, elszáradt fák kivágása, kertészkedés volt a napi program.
Délben finom kenyérlángost és süteményt készítettek az asszonytestvérek!
Áldjuk az Urat a gyülekezet májusi Igéjével: 1. Korinthus 2:12. "Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk."
Pótor László lelkipásztor, Nyírmeggyes