Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Kerületi

Szeretethíd Debrecen - 2017
Szeretethíd Debrecen - 2017
Debrecenben Sajtos Szilárd százados, református tábori lelkész szervezésében 40 református gimnáziumi tanuló önkéntes munkájának köszönhetően a debreceni Hősök Temetője látványosan megújult. 
- 2017/05/20
Kisköri presbiteri találkozó
Kisköri presbiteri találkozó
A Hirdesd az Igét! programsorozat részeként április 29-én kisköri presbiteri találkozót tartottak két állomáson: Püspökladányban és Hajdúnánáson.
- 2017/05/19
Református Jótékonysági Főzőverseny – hanganyaggal
Református Jótékonysági Főzőverseny – hanganyaggal
Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal hirdették meg a Református Jótékonysági Főzőversenyt Debrecenben. A program május utolsó hétvégéjén a népszerű Debreceni Pulykanapokhoz kapcsolódik. A cél, hogy a benevező csapatok főztjét megkóstolhassák a rendezvény látogatói, és az ebből befolyó pénzzel a Magyar Református Szeretetszolgálat munkáját támogassák. Oláh Ilona Kocsis Attilát, az MRSZ Egyháztáji programjának igazgatóját kérdezte a részletekről. 
- 2017/05/16
Építőipari nívódíjról szóló táblákat avattak Debrecenben
Építőipari nívódíjról szóló táblákat avattak Debrecenben
Építőipari nívódíjról szóló táblákat avattak hétfőn Debrecenben: a rangos elismerést a Hunép Universal Építőipari Zrt. kivitelezésében felépült járásbírósági épületen, valamint a cég kivitelezésében felújított Református Kollégium falán helyezték el.
- 2017/05/15
Szeretethíd - Debreceni rendezvények és süteménysütés
Szeretethíd - Debreceni rendezvények és süteménysütés
A hosszas előkészületi munkálatok után, május 19-én és 20-án szerte a Kárpát-medencében, több száz helyszínen, közel 16 000 önkéntes nyújt majd segítséget környezetében a Szeretethíd – Kárpát-medencei református önkéntes napok keretében.
- 2017/05/15
A segítés szabadsága
A segítés szabadsága
Az egymáson való segíteni tudásnak nagy ereje van. Gyermek lábbal mérve 15 perces sétányira élnek az óvodától azok az embertársaink, akik jelen pillanatban semmi mással nem tudnak mások segítségére lenni, csupán fizikai erejük felajánlásával. Nekünk éppen erre a fizikai erőre volt nagy szükségünk.
- 2017/05/12
Szatmári Református Egyházmegye Ifjúsági Nap 2017
Szatmári Református Egyházmegye Ifjúsági Nap 2017
„A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre.” (2Tim 3, 16)   Április 8-án, szombaton rendezte meg a Szatmári Református Egyházmegye az ifjúsági napját Jánkmajtison.  Az elváráson felüli jelentkezésnél is többen jöttek el, összesen 180 fő regisztrált.
- 2017/05/09
Ajánlattételi felhívás - iskolatej szállítására
Ajánlattételi felhívás - iskolatej szállítására
A Tiszántúli Református Egyházkerület, mint fenntartó az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 21/2017. (IV. 26. ) FM rendeletben (a továbbiakban: Rendelet) foglaltaknak megfelelően, a fenntartásában működő alább megnevetett intézmény tanulói számára a 2017-18. tanév során történő iskolatej szállítására az alábbi ajánlattételi felhívást teszi közzé.
- 2017/05/05
A reformáció 500. évfordulójának jegyében világsztárokat vár a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál
A reformáció 500. évfordulójának jegyében világsztárokat vár a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál
Hagyományaihoz híven a Filharmónia Magyarország idén is megrendezi egyházzenei rendezvénysorozatát. A reformáció ötszázadik és a magyar reformátusság alapításának négyszázötvenedik évfordulójának tiszteletére Debrecen kerül a középpontba, de május 30. és június 5. között Nyíregyháza, Budapest, Pécs és Békéscsaba templomaiban is felcsendülnek fél évezred protestáns zenei remekei.  
- 2017/05/04
Lezárult a Csokonai Színház drámapályázata
Lezárult a Csokonai Színház drámapályázata
Április 28-án éjfélig várta a Csokonai Színház a reformáció 500. évfordulója alkalmából meghirdetett pályázatára írt kortárs drámákat. A határidő leteltével 45 érvényes pályamunka érkezett a Debrecen Város Önkormányzatával és a Tiszántúli Református Egyházkerülettel közösen kiírt nyílt pályázatra.
- 2017/05/03