2018. június 11.

„Ti azért így imádkozzatok…” - Presbiteri találkozó Köröstarcsán

Presbiteri találkozót tartottak Köröstarcsán a Hirdesd az Igét! programsorozat keretén belül, már második alkalommal a Békési Egyház Megyében több mint 200 gyülekezeti tag részvételével, 2018. június 3-án.

A rendezvény a Tiszántúli Egyház Kerület támogatásával a gyülekezet szervezésében valósult meg. A program kezdete előtt, a több helyről érkezőket a tavaly felújított és felszentelt gyülekezeti teremben fogadták a gyülekezet szolgáló tagjai, ahogy az lenni szokott, süteményekkel, kávéval és üdítővel.

A templomba vonulást követően az alkalom nyitó istentisztelettel vette kezdetét, nt. Katona Gyula esperes úr szolgálatával, aki a gyülekezet köszöntése után a Mt 6,9-13 szakaszt olvasta fel a Szentírásból, a jól ismert Úri imádságot. Mindenek előtt arra irányította figyelmünket, hogy Jézus a tanítványait szolgálatuk megkezdése előtt imádkozni tanítja az övéit."..ti azért így imádkozzatok.." Ezért két esemény miatt is különösen aktuális Jézusnak ez a felszólítása és tanítása. Elsőként azért, mert ez szól, az újonnan tisztébe avatott új presbitereknek, másrészt pedig a konferencia központi témája is az imádság köré szerveződött, összhangban a B.M.Presbtieri Szövetség éves tervezetének megfelelően. Gondolatait ezt követően a "Tied a hatalom" kijelentésére fókuszálta. Egy rövid Lutherről szóló történettel érzékeltette, hogy a valóságos veszélyek nem a természet viharaival közelednek felénk, hanem az olyan gonosz hatalmak által, melyek próbálják ellehetetleníteni, maga alá gyűrni életünket, szolgálatainkat, közösségeinket. Érezzük, hogy napjainkban sem szűnt meg a sötétség támadása a világosság ellen. De ahogyan az apostolok és hitvalló elődeink tették, nekünk is küzdenünk kell ezek ellen. Viszont nem mindegy milyen erővel, hatalommal akarjuk tenni. Ha Istenhatalmát hívjuk segítségül, biztosak lehetünk benne, hogy bár "Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe, üldöztetünk, de el nem hagyatunk, tiportatunk, de el nem veszünk" (2Kor 4,8-9).

Továbbiakban esperes úr arra a veszélyre hívta fel figyelmünket, hogy ezzel az isteni erővel, ami mindenre elégséges lenne, vissza lehet élni és önző módon saját magunk által kitűzött célok megvalósítására akarjuk Istentől kieszközölni. Nem emberi akaratok megvalósítására adatott ez az erő számunkra, hanem hogy a holnapunkat, jövőnket formálja, amely közösséggé, gyülekezetté kovácsol bennünket. Az igehirdetés a 370. ének eléneklésével és az áldás vételével zárult.

Ezt követően Tóth-Mihala Veronika lelkipásztor, a Hirdesd az Igét! Program munkatársának bevezető gondolatai után, az este hét óráig tartó templomban tartott program részletes ismertetése következett. A program címe, " Ti azért így imádkozzatok..."ahogy kívánatos, jól kifejezte annak tartalmát, hiszen annak mind a három része, az imádsággal nagyon szoros kapcsolatban volt.

Az első felkért előadó ft. Fekete Károly a Tiszántúli Református Egyház Kerület püspöke volt. Előadásának mottója,"Imádkozom, tehát vagyok!" Ahogy a cím egyes szám első személyre utal így az előadásában elsősorban nem csak teológusokat idézett, hanem saját tapasztalatait és emlékeit osztotta meg a résztvevőkkel. Emiatt is mindannyiunk nagy figyelemmel és érdeklődéssel kísértük gondolatait. Kezdés képen elmondta, bár lelkész családban nőtt fel, ennek ellenére tizenéves korában találkozott igazán az imádság valódiságával annak mélységével. Az első, ami meghatározta imádságainak gondolat világát és szókészletét is, az a Kántusban énekelt Balassi Bálin szép könyörgő énekei, de legalább ilyen erős hatással bírtak a zenei formában öntött zsoltárok is. Nagy örömmel mondta el, hogy ezek annyira beleivódtak, hogy szólamai mai napig pontosan élnek benne, de nem csak a gyönyörű dallam világa miatt, hanem ezek szövegének tartalmi vonatkozásai miatt is. Így váltak ezek számára énekelt imádságokká. Aztán meghatározó lett az első, számára kedves lánnyal való találkozás is. Ebben a fiatal kori élethelyzetben születtek meg emlékei szerint a leg kedvesebb imádságai. Azért a nagyon várt helyzetekért, ami a találkozás reményét, majd valóságát hozta magával, nagyon sokat kellett imádkozzon. Meghallgatott imádsággá váltak ezek, annak ellenére, hogy nem életre szóló kapcsolatokká váltak, de mint fiatal fiút elindítottak a férfivá válás útján.

A harmadik korszak egy egészen új helyzetben érte, ami a katonaság idejére tehető. Ahol a bezártsága ellenére imádságaiban szabadságot kapott a zárt kapuk, vagy az őrhely szűk körülményei között is. E három emlékezetes történés formálta az imádságot számára fontossá. A tudatos imádság a teológián kezdődött, de elmondása szerint nem az órákhoz, hanem Ratkó József: Segítsd a Királyt című drámájának ősbemutatóján elhangzott imádságokhoz. Az István Királyról szóló műben elhangzó imádságok is mély emlékeket véstek az akkor harmadéves teológus szívébe. Egyik imádságot felolvasva próbálta érzékeltetni, hogy az mennyire nem lehet sekélyes, mert annak mélységei vannak.

De arról is vallomást hallhattunk, hogy ne tévelyegjünk, amikor azt gondoljuk, hogy az imádság velünk kezdődik, hanem visszatekintve felismerjük elődeink miértünk is elmondott könyörgéseit is. Egy gyönyörű imádságot hallhattunk, amit egy apa mond el még kicsi, járni tanuló gyermekéért, olyan korban, amikor a jövő bajt üzen. Ebben az imádságban az ifjú teológus nagyapja imádságát gépeli újra, amint az fiáért a fiatal teológus édesapjáért imádkozik. Apa a fiáért. Egyik egy másikért. Mély nyomot hagyott ez benne mert felismerte azt, hogy mennyien imádkozhattak érte és mi értünk is amit nem tudhatunk, de maga Isten tarja számon és nekünk is adatott az az ajándék, hogy mi is imádkozhatunk a jövendő nemzedékért, hogy ez által is Isten "kezébe imádkozzuk" őket.

A következő néhány gondolatában, mint egykori nagytemplomi segédlelkész emlékei elevenedtek fel ahol ráeszmélt, nem mindegy, hogy mit mondunk el imádságként. Ott minden szónak súlyának kell, hogy legyen. De örömmel töltötte el az a felismerés, amit reformátorainknak köszönhet és mi is köszönhetünk, hogy tudni illik, imádságainkkal közvetlen fordulhatunk a Szent Háromság Isten valamelyik személyéhez. Nem szentek és mások által, hanem egyenesen, ahogy fogalmazott, nem mandinerből, mert Jézus Krisztus lehetővé tette ezt mindannyiunk számára. Bizonyságot tett arról, hogy az imádság nem más a keresztyén ember számára, mint lélegzetvétel, vagyis nem létezhet enélkül. Ezért azt olyannak kell éreznünk, mint a levegővételt, ami nem egyszeri vagy alkalmi, hanem állandó. Csak így lehet kapcsolatunk Istennel. Ahol van kérdés és arra válasz, ahol van kérés és annak elnyert ajándéka, de kéréseink ne a mi kívánság listánk legyen, hanem amiből megtudhatjuk az Ő akaratát a mi életünkre vonatkozóan. Amiben felismerhetjük, mit vár el tőlünk. Ebből következik, mint mondta, hogy az imádság és cselekvés összetartozik. A kettő elválaszthatatlan. Bart Károlyt idézve " Az imádság, a világ rendezetlensége elleni lázadás".

Akár hogyan, akár milyen imádsággal nem járulhatunk azonban az igaz Isten elé. Előadásának végéhez közeledve a Heidelbergi káté ide vágó részeit ismertette röviden ki is fejve annak lényegi mondanivalóját, melyet három pontban foglalt össze: Egyedül az egy igaz Istenhez imádkozzunk. Az Istennek kedves imádság valóság érzéket igényel. Ne állítsuk töredékességünket, képmutató önmagunkat, a minden tudó Istennel szembe. Végezetül pedig, legyünk bizonyosak abban, hogy Isten meghallgatja imádságainkat, Krisztus által. Mert Krisztus az aki "áttranszformálja" imáinkat, hogy oda és úgy jusson el, hogy találkozzon az Isten szándékával.

Szavalat

A tervezetnek megfelelően a konferencia Tóth János a Békési Egyház Megye Presbiteri Szövetség elnökének előadásával folytatódott, melyet vizuálisan is szemléltetve, nagyszerűen lehetett követni. Az előadás tematikája neves teológusok, reformátorok, tudósok, és egyéb jeles személyiségektől elhangzott idézetekre épült, melyek egy-egy nagyon fontos, súlyozott megállapítást fektetek le az imádsággal kapcsolatban. Részletesen kitért előadásában, hogy mi az imádság lényege, milyen annak felépítése, mi annak az életünkre vonatkoztatott áldása. Akik végig figyelemmel kísérték az előadást, azok az imádság élet tanáról kaphattak szinte anatómiai részletességgel kielemzett betekintést. Természetesen a presbiterek imádsággal összefüggő idézetekben sem szűkölködött az előadás. Mint fogalmazott, Ő maga az imádságot a presbiterek szolgálati fegyverének tekinti, ezért a tényleges szolgálati fegyver szerepét és tulajdonságát írta körbe, majd azt az imádságra vonatkoztatva kaptunk világos üzenetet. Mindezek ahhoz adtak segítséget, hogy meg tudjuk fogalmazni azt, hogy mi az imádság, mi a szerepe az imádságnak a keresztyén ember életében, mennyire hasznos azt gyakorolni és azzal élni, mit veszíthetünk, ha nem élünk azzal és mi a hasznunk abból, ha mindennapi életünk részévé tesszük azt. Menet közben, elnök úr több olvasásra ajánlott könyvet is röviden bemutatott. Hogy valamiképpen betekintést nyerjünk az előadás tartalmára és mélységére a sok idézetből csak egyet ide kölcsönözve, tesszük közzé az olvasóknak.

A jól ismert Szikszai imádságos könyv bevezetőjének sokat mondó szavait."A keresztyén embernek imádkozni kell! Az imádkozás a legelső feladatod keresztyén ember, mivel a nélkül egyéb feladataidban méltóképpen el nem járhatsz. Azért nincs egyetlen keresztyén feladat sem, amelyre több ok serkentene és kötelezne, mint az imádkozás.”

Előadásának véghez közeledvén egy elgondolkodtató kérdést tett fel mindannyiunknak: Vajon a hal iszik-e abból a vízből ami a rendelkezésére áll és amiben él? Nem tudjuk, de a lehetősége teljes mértékben adott számára. Hangzott a válasz. Mi is éljünk az imádság lehetőségével, mert adatott számunkra, fejezte be előadását elnök úr.

A harmadik pontja a programnak egy rövid szünet után folytatódott. Újra a templomba visszatérve, továbbra is az imádságra fókuszálva, annak gyakorlati részéről hallhattunk bizonyságtételeket gyülekezeti tagoktól, presbiterekről, és a Presbiterszövetség tisztségviselőitől is, előre megkapott kérdések alapján. Kitől tanultak, először imádkozni? Mikor és mennyit szoktak imádkozni, valamint hogyan és hol szokták azt gyakorolni? Ezekre a kérdésekre voltak kíváncsiak a szervezők. A felkértek megosztották a gyülekezet tagjaival, az imádsággal kapcsolatos tapasztalataikat, amiben volt élmény, küzdelem, vívódás, ami életük részévé vált és összekötötte életüket az imádsággal. Többségében megegyeztek a beszámolók arról, hogy szülők, illetve nagyszülők (főleg nagymamák) voltak, akik az imádsággal megismertették őket. De az eltérő élethelyzetek miatt azonban a sokszínűséget is megtapasztalhattuk az elmondottakból.

A templomi alkalom zárása képen a gyülekezet lelkipásztornője, mondta el köszönetét minden kedves résztvevőnek, akik eljöttek és éltek a lehetőséggel, és mindazoknak is kifejezte háláját akik valamiképpen hozzá járultak ahhoz, hogy ilyen ékesen és szépen lebonyolódjon az egész konferencia.

Végezetül a gyülekezet vacsorára invitálta a vendégeket ezért egy étkezés előtti imát, püspök úr vezetésével elmondtunk, majd átvonultunk a szemben lévő tornacsarnokba, ami praktikusan és az alkalomhoz méltóan étteremnek lett átrendezve. Az egész délutánt figyelembe véve elmondhatjuk, akik részt vevői voltunk ennek az alkalomnak, hogy önkiszolgáló volt ez mind lelki mind a testi feltöltekezést illetően. Annyit hallhattunk és meríthettünk a kínált javakból, amennyit akartunk, mert ezeknek lehetősége mindenkinek megadatott.

A teljes galéria az eseményről itt tekinthető meg.

Péntek István

Fotók: Barcza János