Rendszerüzenet

Kerületi

Felnőtt konfirmáció a Békéscsabai Református Egyházközségben március elsején
Felnőtt konfirmáció a Békéscsabai Református Egyházközségben március elsején
Az októberben kezdődött felnőtt-konfirmáció felkészítő 15 találkozás után böjtfőre célba ért.  A jelöltek először megismerkedtek a Tízparancsolattal, és ezzel párhuzamosan a bűnös és kegyelemre szoruló voltukkal. Az első blokk végén evangelizáló alkalom volt, ahol a Krisztusban kapott kiútra mutattunk rá, majd a második blokkban az alapvető fogalmakkal és azok református interpretációjával ismertettük meg őket. 
- 2020/03/11
Kelj fel, bárhol is vagy!
Kelj fel, bárhol is vagy!
Ezzel a tradicionális, zimbabwei dallamvilágú éneksorral kezdtük 2020. március 6-án az ökumenikus világimanapi alkalmunkat. A MEÖT kiadványának segítségével haladhattunk végig a számunkra megírt liturgián. Gyermekek által meggyújtott gyertya jelezte a szeretet, a béke és a kiengesztelődés utáni közös vágyunkat. Az országról szóló vetítések után közelebbi képet kaptunk a zimbabwei emberek, köztük a keresztyének életét is szorosan befolyásoló tényezőkről, köztük a politikai és a gazdasági helyzetről is. Szembetűnő volt a kontraszt az ő mindennapi életük és a mienk között.
- 2020/03/11
Reformátusok a gáton
Reformátusok a gáton
A Budapest Mentőszervezet tagja lett a Magyar Református Szeretetszolgálat Mentőcsoportja. Az önkéntes csapat hivatalos esküt tett és átvette csapatzászlaját a Polgári Védelem Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen.
- 2020/03/11
Iskola. Háborúban. Idén is gyűjtést hirdet a Református Szeretetszolgálat a szíriai keresztyéneknek
Iskola. Háborúban. Idén is gyűjtést hirdet a Református Szeretetszolgálat a szíriai keresztyéneknek
Az elmúlt évek hagyományait követve idén márciusban is közösségi adománygyűjtést hirdet a Magyar Református Szeretetszolgálat a szíriai keresztyének megsegítésére, és a vasárnapi iskolák támogatására.
- 2020/03/11
Mit csináltok ott, az Isten háta mögött?
Mit csináltok ott, az Isten háta mögött?
„Mit csináltok ott, az ’Isten háta mögött’? – hangzott a sajnos mindannyiunk által ismert kérdés Kovácsné Smatarla Ibolya mezőgyáni lelkészasszony szájából 2020. február 23. vasárnap délutánján. Mezőgyán napjainkban a ’világ végén’, a román határ szélén fekszik, ellentétben korábban, amikor is az ország, a történelmi Magyarország szívében terült el. A nagy múltú község, az egykor sokkal nagyobb lélekszámú település és gyülekezet azonban nagyon is él, és élni is akar. Ez pedig látható az odaérkezőknek. Koncz-Vágási Katalin írása. 
- 2020/03/11
Menekültmisszió a Békési Református Egyházmegyében
Menekültmisszió a Békési Református Egyházmegyében
Dr. Dobos Ágoston békésszentandrási református lelkész 2003 óta, tizenhét éve látogatja a menekülttáborokat prédikálva és idegen nyelvű Bibliákat osztva. Szolgálatát támogatja az Egyházkerület, Egyházmegye, Református Missziói Központ, Magyar Bibliatanács, Református Szeretetszolgálat, és egyéni adakozók.  Békés megyéből két gyülekezeti tag is csatlakozott a látogató önkéntesekhez Orosházáról és Békéssámsonból. Dobos Ágoston legutóbbi beszámolójából idézünk.
- 2020/03/11
Elhunyt Püski Lajosné Szabó Anna
Elhunyt Püski Lajosné Szabó Anna
Az örök élet bizonyosságával tudatjuk, hogy Püski Lajosné Szabó Anna 71 év boldog házasság után, 91 éves korában visszatért teremtő Istenéhez. 
- 2020/03/10
Elhunyt Kása Ferenc
Elhunyt Kása Ferenc
A Feltámadott Úr Jézus Krisztus nevében tudatjuk, hogy Nagytiszteletű Kása Ferenc, a Hódmezővásárhely Újtemplomi Református Egyházközség ny. lelkipásztora, 2020. március 5-én, 82 évesen, a Schweitzer Albert Református Szeretetotthonban hazatért Teremtőjéhez.
- 2020/03/09
Cigánymissziós lelkészkonferencia Debrecenben, március 19-én
Cigánymissziós lelkészkonferencia Debrecenben, március 19-én
Az Országos Református Cigánymisszió a Tiszántúli Református Egyházkerülettel együttműködve lelkészkonferenciát szervez március 19-én, Debrecenben.
- 2020/03/09
Lelkészi csendesnap Újhután
Lelkészi csendesnap Újhután
Lelkészi csendesnapot tartottak február 23-24-én a Hajdúvidéki egyházmegye lelkészeinek a Hirdesd az Igét! programsorozat keretében a Hogyan tervez az egyház? címmel. A találkozón 29-en vettek részt, a téma az egyházkerület, egyházmegye és a gyülekezet missziói munkaterve volt, valamint a lelkipásztorok személyes időbeosztása.
- 2020/03/09