Rendszerüzenet

Kerületi

Emberhalászok a konyári gyülekezetben
Emberhalászok a konyári gyülekezetben
A Cigánymisszió Együtt-egymásért programja keretében útrabocsátó istentiszteletre került sor a hajdú-bihari Konyár református gyülekezetében, ahol a közösség lelkipásztora áldáskívánással küldte szolgálatba munkatársait.
- 2020/02/26
Országos Cigánymissziós Találkozó és Imanap 2020 - Jelentkezz!
Országos Cigánymissziós Találkozó és Imanap 2020 - Jelentkezz!
Hagyományainkhoz híven idén is megünnepeljük a Nemzetközi Roma Napot, az Országos Református Cigánymissziós Találkozó keretein belül, a Káposztásmegyeri Református Templomban. Tarts velünk 2020. április 4-én, szombaton 10 órától!
- 2020/02/26
Országos verseny a törökszentmiklósi Bethlen Gábor Református Általános Iskolában
Országos verseny a törökszentmiklósi Bethlen Gábor Református Általános Iskolában
Az intézményben sikeresen került megrendezésre 2020. február 21-én kilencedik alkalommal a nagy népszerűségnek örvendő Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Verseny. Az ország 27 általános iskolájából, 11 református fenntartású iskolából 5 kategóriában közel 100 diák mérettette meg magát az 112 éve született és 22 éve elhunyt nagy író, vallásos, református presbiter műveiből.
- 2020/02/26
Közösségépítő este a csökmői reformátusoknál
Közösségépítő este a csökmői reformátusoknál
Idén februárban, a hónap harmadik csütörtökén ismét találkozásra hívta a csökmői református gyülekezet az elmúlt évben több alkalommal összekovácsolódott kis csapatot, mintegy 25 főnyi lakost, gyülekezeti tagot.
- 2020/02/26
Hálaadó istentisztelet a Debrecen-Lencztelepi Református Missziói Egyházközségben
Hálaadó istentisztelet a Debrecen-Lencztelepi Református Missziói Egyházközségben
A Debrecen-Lencztelepi Református Missziói Egyházközség 2020. február 29-én szombaton 15 órakor hálaadó istentiszteletet tart az elkészült ülőbútorzatért.
- 2020/02/25
Tovább folytatódik a Család és karrier előadás-sorozat
Tovább folytatódik a Család és karrier előadás-sorozat
A Debreceni Református Hittudományi Egyetem, a Három Királyfi Három Királylány Alapítvány és a Debreceni Egyetem tavasszal újból megszervezi a „Család és karrier” előadás-sorozatot, többek között olyan neves előadókkal, mint Pál Ferenc, Kádár Annamária, Pécsi Rita vagy Balogh Klára.
- 2020/02/25
Igazgatót keres a Siloám Református Gyógyászati és Szabadidőközpont
Igazgatót keres a Siloám Református Gyógyászati és Szabadidőközpont
A Kunhegyesi Református Egyházközség pályázatot hirdet a tulajdonában lévő SIL-GYÓGY-KONF Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezető igazgatói állásának betöltésére. A SIL-GYÓGY-KONF Korlátolt Felelősségű Társaság fő tevékenysége a kunhegyesi Siloám Református Gyógyászati és Szabadidőközpont teljes körű üzemeltetése.
- 2020/02/25
Visszatekintés a Hencidai Református Egyházközség 2019. évi történéseire
Visszatekintés a Hencidai Református Egyházközség 2019. évi történéseire
A 2019-i eseményeket az előző esztendő fontos változása indította el, ugyanis 2018 augusztusában 22 évi szolgálat után nyugdíjba vonult nagytiszteletű Lázár Péterné lelkész asszony, és el is költözött a településről. Dr. Vass Ilona írása. 
- 2020/02/25
Határtalanul református
Határtalanul református
A Tiszántúli Református Egyházkerület egyik alapvető célja és missziója a rászorulók megsegítése, határon innen és túl. Immáron tizenharmadik alkalommal szervezte meg február 21-én jótékonysági bálját, abból a célból, hogy egy határon túli magyar, református oktatási intézményt támogasson, Micske (Partium), Nagydobrony (Kárpátalja), Léva (Felvidék) gyermekotthonai után idén a Székelyudvarhelyi Református Diákotthont (Erdély).
- 2020/02/22
Bemutatkozik a Darvasi Református Egyházközség
Bemutatkozik a Darvasi Református Egyházközség
A mindennapi életben olyan sok mindenre van szükségünk. Körülvesszük magunkat okos eszközökkel, gépekkel, melyek megkönnyítik életünket. Miközben mi emberek nem ezektől vagyunk igazán hasznosak, hanem mert van álmunk, vágyunk, célunk; vannak szeretteink és legfőképpen hitünk. A bihari térség déli szegletében található egy kis község nem messze a Berettyótól. Darvas község lakóinak száma mintegy 550 fő. Első említése 1396-ból származik.
- 2020/02/18