Az emlékeztetés szertartása – Húsvéti gondolatok

Másnap azonban, a hét első napján kora hajnalban útra keltek, magukkal vitték a halott test méltó ellátásához az illatszereket, de igyekezetük nem érte el célját. Energiát fektettek bele, hogy elvégezzék a Mester iránti kötelezettségüket, ám Őt nem találták.

A holtak közt keresték az élőt: a Feltámadottat.

A feltámadás tudatában is rutinosan lehet holtként tekinteni az életben kudarcot vallottakra. Saját történetünkben elakadva magától értődő: élők közt, szinte már holtként semmit nem keresni. Esélyeimet feladni, reménytelenségbe süppedni azt jelenti: önmagamról lemondani.

Olykor a közösség, a környezet elvárása: áldozattá válni, áldozattá tenni, áldozatként tekinteni a korszellem vesztesére, a társadalmi elváráshoz, egyházi közeghez, formális kapcsolatokhoz alkalmazkodni nem tudó, nem akaró embertársra, kollégára, családtagra. Gyakori, szokványos, érzés nélküli reakció ez. Az élőt holtak közé számítani, vesztesként, kirekesztettként, nem létezőként bánni vele.

Ha ebben a megrögzött viszonyulásban valaki vagy valami megtorpanásra kényszerít, elbizonytalanodunk, tanácstalanná válunk, lesütjük a tekintetünket. Johanna és társnői adott pillanatban csak a negatív történésekre fókuszálták figyelmüket. Ennek köszönhetően feledésbe merültek számukra Jézus korábbi szavai. Csupán az üres sír láttán még nem voltak képesek másként gondolkodni.

Amikor két férfi lépett melléjük fénylő ruhában, az emlékeztetés szertartása vette kezdetét, mert „azok így szóltak hozzájuk: Miért keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza: megmondta nektek még Galileában, hogy az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie, de a harmadik napon fel kell támadnia.” (Lk 24,5-7)

Húsvéti kérdések önmagunkhoz, egymáshoz: Van-e a közeledben valaki, aki emlékeztethet, amikor a lemondás, a reményvesztettség, a menekülés stratégiája vezérel? Elérhető-e számodra az üzenet, amely bátorít felebarátként jelen lenni, embertársként viszonyulni, segítő kezet nyújtani, aláhajolni, megkönyörülni, tenni egy kényszerítő, ám kilátástalan helyzet megváltoztatásáért?

Emlékezni reményt adó gondolatokra, ráhagyatkozni korábbi kapcsolatokra nem magától értődő. Olykor kockázatos, mert talán kompromittálom magam, veszteségeim keletkeznek, értelmetlen időpazarlásnak tűnik, fontosabb dolgokról vonja el a figyelmet. Sőt, amikor a kirekesztett, holtra vált nem kér, nem igényel szolidaritást, már csak egy isteni küldött kezdeményezhet irányváltást, szemléletváltást.

Johanna és a vele lévő asszonyok ezzel az angyali szerepkörrel futottak tovább. Megfrissített emlékezetük a pozitívra, a reményteliségre, a még nem látottak felőli meggyőződésre is rányitotta a látásukat. És vitték a hírét a Feltámadottnak.

dr. Kis Médea