Úton - bizonyosságban
"Ezt mondja az ÚR, aki utat készített a tengeren, ösvényt a hatalmas vízen át, aki hagyta, hogy kivonuljanak a harci kocsik és lovak, a hadsereg és a harcosok, és most ott feküsznek, nem kelnek föl többé, elaludtak, elhamvadtak, mint a mécses: Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok." Ézs 43,16-19
Az ismeretlen - gyakran bizonytalanságot szül. Márpedig az élet, a "leghétköznapibb hétköznapok" is telis-tele ismeretlennel. Bizonytalansággal viszont csak akkor, ha nincs bizonyosságunk Afelől, aki mindeneknek ismerője. Aki nem egy csupán múltban létező, hanem ma is cselekvő Úr.
Aki előtt nincs lehetetlen.
Olyannyira nincs, hogy képes utat készíteni számunkra: akár a tengeren, akár a pusztában. Ott, ahol korábban nem volt.
Ahol még elképzelni is lehetetlennek tűnt.
Sőt őrültségnek.
Ott, ahol nem látott semmit a két szemed. (A másoké - számodra - tán még kevésbé.)
Nem utat, de egy keskeny ösvényt sem.
Ott egyszer csak kitárul a horizont...
És ő nem csak utat készít, de téged is formál az úton.
Van, hogy megrettensz, mert képtelennek látod magad arra, hogy végigmenj rajta.
És persze van, hogy hatalmas önbizalommal vágsz neki, mert azt gondolod: ezt te majd megoldod (aztán előfordul, hogy "megütöd a bokád", vagy épp orra buksz egy váratlan pillanatban).
De egy ponton túl egyre erőteljesebben érzed, tudod, vágyod: a legjobb lesz, ha Azzal együtt vándorolsz tovább, Aki eléd adta, Aki épp neked formálta azt az (élet)utat...
„De én vigadozni fogok az ÚR előtt, örvendezek szabadító Istenem előtt. Az ÚR, az én Uram ad nekem erőt, olyanná teszi lábamat, mint a szarvasokét, és magaslatokon enged járni engem.” Hab 3,18-19
(R.J.)