Istenkép és tradícióink

Amikor Carolyn Bohler pasztorálpszichológus világosan rámutat az istenkép és a tradícióink kapcsolatára, alapjaiban megkérdőjelezi tradicionális istenképünket. Rizzuto munkája alapján Bohler azt keresi könyvében, hogyan segítsen az embereknek megérteni, hogyan látják Istent. Segít újraképzelni a korábbit, illetve olyan istenképet keresni, amely teljesen új, és amely életet adó. Célja mindenképpen az, hogy megtaláljuk azt az istenképet, amely a legjobban illik aktuális életciklusunkba.

Bohler nem arra bátorít minket, hogy a régi istenképünket leépítsük, hanem hogy teljesen újakat találjunk. Bíztat, hogy régi, tradicionális istenképünket hagyjuk magunk mögött, és gazdagítsuk az életünket több új istenképpel, mert bizonyos helyzetek ezt meg is kívánják. Bohler erről így ír: „Nem kell elengedni Isten egyfajta értelmezését, hogy felvegyünk egy másikat. Nem kell a kihívásokkal felhagyni a régi metaforák irányából. Ami nagyon lényeges és fontos, az, hogy új metaforákat találjunk az istenképünkre; kettőt, akár hatot is.” A szerző széles választékát kínálja az istenképek metaforájának, és azt is állítja, hogy az istenképünk kifejezi az élethez való viszonyulásunkat. Rendkívül fontos, hogy megértsük a hitünk alapjait, és azt, hogy hogyan kapcsolódik Isten és a világ egymáshoz.

Ez a könyv új megvilágítást ad, hiszen olyan új istenképeket és metaforákat kínál, mint: Isten, a gondoskodó anya; a Jazz zenekar vezető; az isteni kovács; isteni fizioterapeuta; a káosz koreográfusa; a csapatformáló. Valójában a szerző arra hív bennünket, hogy új istenképeket és metaforákat találjunk és hozzunk létre, hiszen ezek megújítják a hitünket, és sokkal erősebbé kovácsolják a kapcsolatunkat Istennel. Bohler arra ösztönöz, hogy megszabaduljunk előfeltevéseinktől, és új istenképeket fedezzünk fel. Azt is hozzáteszi, hogy az, ahogy Istenre reagálunk, nagyban függ attól, hogy mit vetítünk Rá, milyen előfeltevéseink vannak, milyen élményekkel rendelkezünk. Azt is elmondja a metaforákkal kapcsolatban, hogy jelentésük egyénileg értelmezhető. Ez igazából az asszociáción alapszik. „Az Istenről kialakított képünk és véleményünk hatással van, és befolyásolja az interakciónkat egymással.”

Rendkívül izgalmas a könyv, hiszen egy teljesen más aspektusát mutatja be az Istenhez való viszonynak. Magyar református olvasó számára talán túl meredek is lehet, hogy a megszokott, biztonságot adó istenképek mellett új istenképeket fedezzen fel. A könyv pozitívuma, hogy nem söpri el teljesen a Bibliában található istenképeket, sőt épít rájuk. További érdeme az, hogy a mai kor kontextusában próbálja újragondolni az Istenhez való viszonyunkat és a róla alkotott képünket. Önállóságra bátorítja a hívő embert annak érdekében, hogy megélhesse a vágyott közelséget Istennel. Az „alkosd meg a magad istenképét!” azonban kérdéseket vet fel. Milyen alapelvek, fogódzók mentén alakíthatja ki az illető a saját istenképét? Mi ebből biblikus és mi nem? Mi az értékmérő ebben az esetben? Nem áll-e fenn a veszélye annak, hogy Istent a saját képünkre és hasonlatosságunkra formáljuk?

Annak ajánlom a könyvet, aki merőben más, új meglátásokra is kíváncsi Istennel való kapcsolatát illetőleg.

Drabik Rózsa
 (Kisvárda)