Május 11-én látogatóban járt Lippai Csaba görögkatolikus börtönlelkész (Nyíregyháza) és Perger Tamás István bv. alezredes, parancsnok (Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet) Ft. dr. Fekete Károly tiszántúli püspöknél a debreceni Püspöki Hivatalban.
„Az első szó, ami eszembe jut Zsurkról, az a nyugalom. Megtaláltam a helyemet. Szeretem a zsurkiakat, szeretek itt élni és hirdetni Isten Igéjét.” – vallja Kupás Ildikó, akit május 7-én iktattak be lelkészi szolgálatába a határmenti Zsurk gyülekezetébe.
Tiszteletbeli doktori címet adományozott az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyetemünk oktatójának, dr. Bodó Sárának, a Gyakorlati Teológiai Tanszék docensének.
Békeima elnevezéssel második alkalommal rendeztek jótékonysági koncertet a háború okozta válságban érintettekért. Ezúttal a Nyírbátori Református Egyházközség adott otthont az ökumenikus imaalkalomnak: a szavak és dallamok imádsággá fonódtak össze.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Rozsnyainé Dr. Simon Zsófia, mikrobiológus szakgyógyszerész, a Szigligeti Gyógyszertár volt vezetője, életének 71. évében visszaadta lelkét teremtő Urának.
Még mindig a hatása alatt vagyok a Williams Életkészségek stresszkezelő és kommunikációs alaptréning című képzésnek, amelyet Dr. Szászi Andrea RPI katechetikai igazgatóhelyettes, okleveles WÉK facilitátor tartott lelkipásztoroknak 2022. március 28-án és április 27-én.
A Tiszántúli Református Egyházkerület, mint fenntartó az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 19/2021. (V.5.) AM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján a fenntartásában működő alább megnevezett intézményekben tanuló és óvodai nevelésben részesülő gyermekek számára a 2022/2023. tanév, 2023/2024. tanév és a 2024/2025. során történő iskolatej szállításra az alábbi ajánlattételi felhívást teszi közzé.
„Egy ilyen áldatlan, háborús közegben a szokványos köszönésnek - áldás, békesség! – megnő a jelentősége” – emelte ki Fekete Károly püspök az ukrajnai áldozatok megsegítésére szervezett pénteki békekoncert sajtótájékoztatóján május 5-én.