Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Kerületi

Református örökségünk
Református örökségünk
Buzogány Dezső, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzorának a Magyar Református Egyház ünnepi zsinatán elhangzott köszöntője. A köszöntő szerkesztett változatát közöljük.
- 2017/06/30
Interjú Tóth-Máthé Miklóssal
Interjú Tóth-Máthé Miklóssal
Az én felelősségem, hogy emberközelivé tudtam-e tenni Kálvint, mert ha igen, példája ezen a regényen keresztül jobban hathat az emberekre, mint ezer tanulmány – hangsúlyozza Tóth-Máthé Miklós, akivel legújabb könyvéről beszélgettünk. 
- 2017/06/29
Hollandiába látogatott Fekete Károly püspök
Hollandiába látogatott Fekete Károly püspök
2017. június 20. és 22. között hivatalos látogatást tett Hollandiában Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyháza Zsinata lelkészi alelnöke. A püspöki látogatás a reformáció 500. évfordulójának megünnepléséhez kapcsolódott.
- 2017/06/26
Megjelent az Igazság és Élet 2017/3 száma
Megjelent az Igazság és Élet 2017/3 száma
Megjelent az Igazság és Élet 2017/3 száma, amely július-augusztus-szeptember hónapokra (Szentháromság utáni 3. vasárnapjától kezdődően Szentháromság utáni 15. vasárnapig) tartalmaz igetanulmányokat és prédikációvázlatokat a vasárnapi igehirdetésekhez, továbbá segítséget nyújt a kazuális szolgálatokhoz, ifjúsági tanévnyitó istentisztelethez; továbbfolytatódik az előző számban megkezdett, és az on-line változatban PPT-n is elérhető egész évre szóló gyermek-istentiszteleti sorozat. 
- 2017/06/21
Számadással Istennek tartozom – kötetbemutató
Számadással Istennek tartozom – kötetbemutató
Június 19-én 17 órától, a Déry Múzeum Dísztermében mutatták be Tóth-Máthé Miklós Számadással Istennek tartozom című kötetét. A könyvbemutatón dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke beszélgetett a szerzővel.
- 2017/06/21
Múzeumok éjszakája - Változatos programokkal készül Debrecenben a református egyház
Múzeumok éjszakája - Változatos programokkal készül Debrecenben a református egyház
Változatos programokkal készül Debrecenben a múzeumok éjszakájára a református egyház - mondta a Debreceni Református Kollégium Múzeumának igazgatója az esemény keddi debreceni sajtótájékoztatóján.
- 2017/06/20
„Akikre nem volt méltó e világ” - hanganyaggal
„Akikre nem volt méltó e világ” - hanganyaggal
Június 19-én hirdették ki a nyertes drámát a Csokonai Színházban.
- 2017/06/19
Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola tanévértékelője - hanganyaggal
Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola tanévértékelője - hanganyaggal
Itt az év vége, az általános iskolákban búcsúztatják a nyolcadik osztályosokat, hamarosan minden kisdiák kezébe veheti a bizonyítványát. Ennek kapcsán kértük évértékelőre az Európa Rádióban  a debreceni Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola igazgatóját, Ember Sándort, aki elégedett tanulóival és a számukra  biztosított infrastrukturális feltételekkel, sőt további fejlesztéseket végeznek a nyáron az intézményben. Tóth Emese interjúi.
- 2017/06/15
Kölcsey utca 9.
Kölcsey utca 9.
Generációk közti találkozót tartottak június 10-én Kisújszálláson a Hirdesd az Igét! programsorozat részeként, ahol száz gyülekezeti tag érkezett Nagykunság különböző gyülekezeteiből.
- 2017/06/15
A DRHE és a TTRE Nagykönyvtára a 88. Debreceni Ünnepi Könyvhéten - képekben
A DRHE és a TTRE Nagykönyvtára a 88. Debreceni Ünnepi Könyvhéten - képekben
A 88. Debreceni Ünnepi Könyvhéten jelen volt a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára.
- 2017/06/15