A szervezők célja, hogy közvetlen és kötetlen találkozásokat hozzanak létre hét debreceni keresztyény felekezet képviselői és az egyházzal ritkán kapcsoltba kerülő érdeklődők közt 2019. január 5-én a debreceni főtéren található óriáskeréken.
Orgonakurzus lesz a debreceni Kistemplom frissen felújított, három manuálos Kiszely orgonáján 2019. május 3–4. között. A kurzusvezető Gárdonyi Dániel (Würzburg) lesz.
A debreceni Kistemplom orgonáját 2016-ban kezdték el felújítani. Az Európa-szerte egyedülálló hangszer 2018. december 25-én, karácsony első napján fog először újra megszólalni a több évtizedes hallgatás után a tíz órás istentisztelet keretében, ahol Fekete Károly püspök hirdeti az igét.
„És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal,
akik dicsérték az Istent, és ezt mondták:
Dicsőség a magasságban Istennek,
és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.”
(Lk 2,13-14)
Istentisztelet közvetít Advent 4. vasárnapján a Debreceni Református Nagytemplomból a Duna Televízió 11 órától. Igét hirdet Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
Ezen a linken tudják majd nézni: https://www.mediaklikk.hu/duna/
A Debreceni Református Kollégium és tagozatának összes oktatója és dolgozója, azaz csaknem ötszáz munkatárs volt hivatalos a Kollégium éves rendes Közgyűlésére 2018. december 19-én, szerdán délután. Az alkalmon átadták a Gyarmati-díjat, az Egyházkerületi pedagógiai díjat és a Bethlen Gábor-díjat.
Hiába élik mindennapjaikat biztos hajlék nélkül, mégis megtalálhatják a karácsony örömét a debreceni ellátottak a Reménysugár Hajléktalanok Nappali Melegedőjében. A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség fenntartásában lévő intézmény 2018. december 19-én délelőtt Úrvacsorával egybekötött ünnepi istentiszteletre hívta a debreceni hajlék nélkül maradt embereket, valamint ekkor adták át az ügyvédi adományból készült új filagóriát is az intézmény udvarán.
Az Útjaink programsorozat idei záróalkalmát 2018. december 18-án tartották a Kölcsey Központ báltermében. A pódiumbeszélgetésen Fekete Károly püspököt, Vad Zsigmond esperest, Kovács Ábrahám egyetemi docenst Gonda László lelkész, egyetemi docens kérdezte.