Istennél semmi sem lehetetlen!

Volt, aki azt mondta, életveszélyes oda bemenni.

 Kíváncsi lettem az épületre, a gondnok ígérte, majd megmutatja, így teltek a hetek, nem láttam a titokzatos, fűvel benőtt „örökséget”.

 Akkor imádkoztam először ezért az elhagyatott, általam még nem látott épületért, hogy az is legyen majd eszköze a gyülekezet építésének. Ez a vágy volt a szívemen.

Emlékszem, augusztusban az egyik bibliaóra után jött a gondnok, mondta, most megmutatja a régi iskola épületét. Menet közben mondta el, hogy „baj van”, mert a múzeum rajta van a „Kék túra” útvonalon és szombatra turisták jelentkeztek, hogy megnéznék, de nem lehet megközelíteni. Szólt embereknek, hogy le kellene kaszálni a füvet, hogy be tudjanak menni a turisták, „ha mernek”.

Akkor láttam először az épületet. A nagy fű miatt nehezen tudtunk bemenni, az ajtót alig tudtuk kinyitni, valóban kellett a csavarhúzó, de a bátorság is. Nem volt szívderítő élmény látni Hencida múltjáról a „múzeumi örökséget”, amit belep a por és magára hagy a feledés. Szomorúan láttam, több helyen beázik az épület.

Akkor képzeltem el először egy látszólag lehetetlennek látszó világot. Igen, hajlamos vagyok arra, hogy elképzeljem a lehetetlent, mert a hit Isten lehetőségeivel számol! Lelkészként is erre az Úrra vagyok szorulva, Akivel a lehetetlen lehetséges lehet. Elképzeltem, hogy a nem Hencidára járó óvodások és iskolások számára itt lesz foglalkoztató, lesz hely a hencidai iskolások számára, akiket korrepetálunk. Elképzeltem, hogy lesz itt baba-mama kör és gyülekezeti terem is. Lesz hely, ahol a konfirmáció felkészítőket tudom tartani. Ez a hely a misszió helye lesz, mondtam a feleségemnek, amikor hazamentem. Ő mosolygott, ilyenkor mindig ezt teszi, ha az imatémáimat osztom meg vele. „Olyan az, mint egy ősi táj”, mondta. 

Elhatároztuk, hogy az Úr elé visszük ezt az ügyet, álmot!

Az első lépés az volt, hogy közmunkásokat alkalmaztunk, segítségükkel kitakarítottuk az épületet és az udvart, új kerítést húztunk fel.

Jött a második lépés: tavasszal kiírásra került a Magyar Falu program, amire úgy tekintek, mint válasz az imádságra, beadtuk és 100%-ot nyert a gyülekezet. Ez a harmadik lépés. Következik a kivitelezés.

Nem az épület megújulásáért imádkozunk csak, hanem a szívek, a lelkek, a gyülekezet életének új életéért is! Vágyam, hogy ne csak az épületek, hanem először, vagy ezzel párhuzamosan a gyülekezet is épüljön fel lelki házzá. Úgy gondolom, az épület megújulása ennek fontos része és eleme.

Lelkileg is épülünk, minden istentisztelet előtt van egy kis imaközösségünk. Szombaton az Együtt Egymásért projekt keretében 150 ember lehetett együtt. Hencidai gyülekezetünk életében világraszóló esemény volt ez is! Világraszóló esemény, mert ilyen még nem volt!

Nagy csodákat éltünk meg múlt hét szombaton is. A helyi kultúrház adott helyet a programnak, hisszük, a következő nagy programunk helyszíne a felújított közösségi házunk lesz!

Hittel az Úrra bízva gyülekezetünk életét, kérjük, küldjön az Úr munkásokat hencidai aratásába és növelje a gyülekezetet az üdvözülőkkel.

Imádkozzunk a folytatásért!

Székely Zsolt Ferenc református lelkész

Hencida