„Ti ifjak a leányokkal, öregek a fiatalokkal együtt dicsérjétek az Úr nevét!” (Zsolt.148: 12-13a)
Felemelő volt, hogy a 23. tanévét kezdő hajdúböszörményi Baltazár Dezső Református Általános Iskola tanévnyitó istentiszteletén fogadhattuk a Vándorbibliát augusztus 31-én. Az ünnepünkre kijelölt igeszakaszokkal (Zsolt. 148-150) együtt mi is ujjongva dicsértük az Urat.
Augusztus 17-én csütörtökön a szabolcsi gyülekezet küldöttsége hozta át a díszkötéses Szentírást gyülekezetünkbe. Közös istentiszteletet tartottunk, ahol énekléssel, imádsággal, igeolvasással, igére való odafigyeléssel kerültünk közelebb Istenhez és egymáshoz.
Tiszanagyfaluból Nyírtelekre
Augusztus 19-én közel 20 fős biciklis csapat indult útnak Tiszanagyfaluból, hogy a díszkötéses Vándorbibliát áthozzák Nyírtelekre.
A Reformáció 500 programsorozat keretében Clevelandben járt a Pécsi Református Kollégium Énekkarának 46 tagja az Első Magyar Református Egyház meghívására.
Örömünnep volt 2017. augusztus 19-én Köröstarcsán. Az elkészült parókia és gyülekezeti ház megáldására érkezett a békés megyei településre dr. Fekete Károly püspök úr. Az ünnepi alkalomról Pálóczi Alexandra készített összeállítást az Európa Rádióban.
2017. július 10-14-ig Vakációs Bibliatábort tartottunk a Tégláskerti Református Gyülekezetben. Istennek legyen hála, 86 gyermek jelentkezett erre a hétre. A foglalkozásokat 3 korcsoportban tartottuk.
A Nyíregyháza-Sóstói Református Egyházközségbe 2017. július 30- án érkezett meg a Vándorbiblia. A Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség esperes-lelkipásztorának vezetésével, mintegy harminc fős gyülekezeti küldöttség érkezett a délutáni istentiszteletünkre.
Tizenegyedik alkalommal rendezett nyári bibliatábort a gyerekeknek a Hajdúsámsoni Református Egyházközség, augusztus 1-4. között. A négy napos rendezvényen mintegy száz gyermek vett részt, és mintegy negyven fős önkéntes csapat segítette a szervezők munkáját.