Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Kerületi

Szenteléstörténetek - Püski Lajos
Szenteléstörténetek - Püski Lajos
Hűnek maradni az elhíváshoz „Kár érted, elveszett ember leszel egy eldugott faluban” – szaladt ki Püski Lajos osztályfőnöke száján, amikor megtudta, hogy diákja lelkipásztor szeretne lenni. A kemény mondatot a féltés és az aggodalom szülte, amely az 1960-as évek Magyarországán nem volt meglepő egy hasonló helyzetben, de az akkor harmadik osztályos gimnazista már biztos volt döntésében – és a mai napig az is maradt. A lelkészszentelés ünnepéhez kapcsolódó sorozatunk utolsó részében az elhívás különböző megnyilvánulásai állnak a középpontban.
- 2022/10/25
Tizenhat új lelkész az egyház szolgálatában
Tizenhat új lelkész az egyház szolgálatában
„Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön: adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy Isten mindent átfogó teljességére jussatok.”
- 2022/10/24
Szenteléstörténetek - Hézser Tímea
Szenteléstörténetek - Hézser Tímea
„Nekem ezért kellett megszületni” – vallja lelkészi hivatásáról Hézser Tímea, a sárrétudvari református gyülekezet vezető lelkipásztora, feleség és három gyermek édesanyja. Felmenői között több évszázadra visszamenőleg Istent hűségesen szolgáló lelkipásztorokat találhatunk. Tímea is egy közülük.
- 2022/10/24
Ünnepi úrvacsorás istentisztelet a reformáció emlékünnepe alkalmából a Nagytemplomban
Ünnepi úrvacsorás istentisztelet a reformáció emlékünnepe alkalmából a Nagytemplomban
Szeretettel várunk mindenkit az ünnepi úrvacsorás istentiszteletre, melyre október 31-én, 17 órától kerül sor a Nagytemplomban.
- 2022/10/21
Szenteléstörténetek - Suszter Szabolcs
Szenteléstörténetek - Suszter Szabolcs
Alkalmazkodni a valósághozMár kamaszként tudta, hogy lelkipásztor szeretne lenni, a teológia évei után szolgált Debrecenben a Mester utcai gyülekezetben, majd Zsákán és Furtán, 2014 óta önálló lelkész Nyíradonyban. Suszter Szabolcs azt vallja, akkor lehet gyümölcsöző a lelkészi élet, ha megmarad a letérdelésre való hajlandóság. A lelkészszentelés ünnepére készülő sorozatunk következő részében elhívásról, 21. századi mindennapokról és átformált ideálokról beszélgettünk.
- 2022/10/21
Merengő - Jézus a világ világossága
Merengő - Jézus a világ világossága
A Tiszántúli Református Egyházkerület Merengő elnevezésű sorozatának második részében Jézus önmagáról mondott kijelentéseiben mélyedhetünk el különböző impressziók által: szövegrészletek, igeversek és festmények állnak rendelkezésünkre. 
- 2022/10/21
Lelkésztovábbképzés: összeköt, inspirál és perspektívát ad már két évtizede
Lelkésztovábbképzés: összeköt, inspirál és perspektívát ad már két évtizede
„Az új helyzetekre nézve újból meg kell találni az ige mondanivalóját és a kézzelfogható megoldásokat is” – idén ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját a Tiszántúli Református Lelkésztovábbképző Intézet.
- 2022/10/20
Felebarát: segítséget nyújt a bajban a Magyar Református Szeretetszolgálat
Felebarát: segítséget nyújt a bajban a Magyar Református Szeretetszolgálat
A karitatív szervezet Felebarát címmel féléves adománygyűjtést hirdet, mely összegből átfogó és személyre szabott segítséget kíván nyújtani a nehéz helyzetbe került családoknak.
- 2022/10/20
Ösztöndíjprogramot hirdet a Magyar Református Szeretetszolgálat
Ösztöndíjprogramot hirdet a Magyar Református Szeretetszolgálat
„A tehetség kincs!” – ezzel a jelmondattal hirdeti meg minden évben a Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi Ösztöndíjprogramját, mellyel tehetséges, ám nehéz anyagi körülmények között élő diákokat támogat a szervezet.
- 2022/10/20
Csendeshetet tartottak Berekfürdőn
Csendeshetet tartottak Berekfürdőn
Szeptember 26-án Sipos Péter István előadásával kezdődött a Szatmári Református Egyházmegye Berekfürdői Csendeshete.
- 2022/10/20