A berekfürdői Megbékélés Háza Református Konferenciaközpont és Touring Hotel vezetőjével, Molnár Jánossal beszélgettünk az elmúlt két év eredményeiről, a hotel működési tapasztalatairól, kihívásokról és fejlesztési tervekről.
„Akik egy ilyen Lélekkel feltöltött életet képviselnek, azoknak korosztálytól függetlenül, jó a közelükben lenni. Álmodni merni – ez a program egyik fele.” – Fekete Károly püspök hétindító gondolatai az Ifjúság vasárnapjára.
A Kálvin Kiadó gondozásában megjelent, Kisfaludy Zsófia színésznő által szerkesztett versválogatásból kiderül, hogyan látja Istent és Jézus Krisztust az elmúlt három és fél évtized 130 költője. A 2025. szeptember 8-án a Magyar Művészeti Akadémia székházában tartott könyvbemutatóról a Magyar Kurír számolt be.
A kampánnyal azokat szólítanák meg a debreceni gyülekezetek, akik nem tartoznak református közösséghez. Ennek részeként molinókat helyeznek ki a templomokra, emellett a villamoson lehet majd találkozni a református üzenettel, illetve egy programnapot is terveznek megvalósítani a hajdú-bihari vármegyeszékhelyen.
A Milotai, az Uszkai, és a Magosligeti Református Egyházközségek aktív közösségi tevékenységet végeznek a mindennapokban. A részletekről az Európa Rádióban beszélt Szalay Kont András, a három gyülekezet lelkésze.
A Debreceni Református Hittudományi Egyetem Tanévnyitó ünnepi közgyűléssel nyitotta meg 488. tanévét a Debreceni Református Nagytemplomban 2025. szeptember 6-án.
Jelentős mérföldkőhöz érkezett 2025. szeptember 13-án délután a növekvő és nemrég anyagyülekezetté vált Debrecen-Füredi úti Református Egyházközség. Miután néhány hete a tagság egyhangúlag bizalmat szavazott a nyolc éve szolgálatot végző lelkésznek, Dr. Pótor Áronnak, hogy a továbbiakban is vezesse a gyülekezetet, most beiktatták, hogy "mélyítse és megszilárdítsa az Úr igéjének megtartását a közösségben".
A Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetségének (NYEMPGYSZ) éves közgyűlése Augsburgban zajlott 2025. szeptember 4–7. között. A szövetség hét nyugat-európai ország 57 magyar nyelvű protestáns gyülekezetét fogja össze. A közgyűlés témája: a 21. századi külhoni misszió jelentősége Nyugat-Európában.
Izgalmas programokkal várja az érdeklődőket 2025 őszén a Debrecen-Kossuth Utcai Református Egyházközség, amely a tavalyi sikerekre való tekintettel folytatja TemplomTér elnevezésű programsorozatát. A beszélgetős estéken egyházi és irodalmi előadások is hallhatók lesznek.