Jeruzsálemi békemeneten szolgált a békésszentandrási lelkipásztor

– 2026. július 20-24-ig vett részt Jeruzsálemben és Betlehemben a Shalom Jerusalem című imaalkalmon. Hogyan került kapcsolatba ezzel a nemzetközi kezdeményezéssel?

– Hét évvel ezelőtt ismerkedtem meg az InterCP International nevű, koreai alapítású nemzetközi és felekezetközi szellemiségű szervezettel, amely a külmisszióban segíti a keresztényeket. A cél, hogy engedelmeskedve Krisztusnak, legyünk az Ő tanúi a Föld végső határáig, vigyük el az evangéliumot az eddig el nem ért területekre. Mára kifejezetten intenzívvé vált a szervezettel való kapcsolatom, fel is kértek egy bizonyságtételre a rendezvényen. Három lelkésztársam azt követően jelentkezett, hogy a konferenciát széles körben hirdettem az országban. Nagyon örültem, hogy elfogadták ezt a hívást, és csatlakoztak, és hálás vagyok egyházunknak, egyrészt a Zsinati Missziói Szolgálatnak, másrészt pedig a Magyar Református Szeretetszolgálatnak, amiért anyagilag is hozzájárultak az utazásunkhoz.

– A konferencián készült fotókból, videókból kiderül, hogy ez egy kicsit más jellegű alkalom, mint amit református istentiszteleteken megszoktunk. Láthatóan erős érzelmeket váltott ki a közös imádság, éneklés a résztvevőkből.

– Igen, és ha már az imádság évében vagyunk, különösen hálásak lehetünk, hogy olyan területeit is felfedezhetjük, ahol még mi is tapasztalunk újat, és amelyeken továbbképez bennünket a Szentlélek.  Ezen az alkalmon az imádságnak egy új dimenziójával, formájával és atmoszférájával ismerkedhettünk meg, ami ugyanakkor teljes mértékben biblikus, hiszen az Apostolok cselekedeteiről írott könyvben olvassuk azt, hogy a gyülekezet buzgón imádkozott az Istenhez, teljes szívéből, teljes odaadásával. És talán nemcsak a biblikusság, hanem a történelmiség is közel tudja a hozni ezt az alkalmat a magyar reformátusok szívéhez, ha már a mohácsi csata 500. évfordulójára emlékezünk egész évben. A csata színterét bemutató múzeumban láttam egy műsort, amelyben megelevenítették az akkori kort, és ott éreztem át, hogy milyen élet-halál küzdelem lehetett ez, különösen a magyarok számára, akik tudták, hogy a gyermekeket, az anyákat, a szüleiket, a saját hazájukat kell megvédeniük. Egészen biztos, hogy amikor nekiindultak, akkor nem némán, összeszorított szájjal, hanem nagy harci kiáltással ment a sereg előre. Márpedig a Bibliában azt olvassuk, hogy mi is harcolunk, csak a mi harcunk nem test és vér ellen zajlik, hanem a sátán erői ellen, amivel szemben nem karddal vagy lándzsával, hanem az imádság erejével küzdünk. Ezt átérezve ott, a jeruzsálemi konferenciaközpontban mindenki szívéből, lelkéből kiáltott föl hatalmas hangon az Úrhoz a sötétség hatalmának megtöréséért, a zsidók és palesztinok megtéréséért, a nemzetek közti békéért.

– Az alkalom részeként Ön is szólt a jelenlévő mintegy 3500 keresztyénhez. Világi és egyházi vezetők között kapott egyenrangú szerepet, harminc perces beszédét közben több mint 25 nyelven szinkrontolmácsolták. Mi hangzott el a bizonyságtételében?

– Egyrészt elmondtam nagyapám történetét, aki a második világháború idején zsidó embereket mentett őszinte, biblikus szívvel, az ézsaiási igével: „Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől!” Ez határozta meg a cselekedeteit, amikkel egyébként nem hősködött még családi körben sem. Csak negyven-ötven évvel később ismertük meg a részleteket, amikor az izraeli állam felkereste azokat az embereket, akik a mentésben részt vettek. Nagyapám meg is kapta az úgynevezett Világ Igaza díjat, így feleségével együtt a nevük ott áll márványba vésve a jeruzsálemi Yad Vashem kertben. Ugyanakkor nem csak a zsidókat mentette, hanem más rászorulóknak is segített, ezért nem tudták megállapítani róla, hogy politikailag, vallásilag hova helyezhető. Erről írja Pál apostol a korinthusi levélben, hogy a lelki ember mindent meg tud ítélni, de a lelki embert senki nem tudja megítélni. Buzdításom első fele arról szólt, hogy mi se politikai, vallási vagy etnikai alapon válogassuk meg a jótékonyságunkat, hanem a Szentlélek irányításával.

Emellett beszéltem arról is, hogy menekültmissziós lelkészként lehetőséget szoktam adni nyaralásra a békésszentandrási parókián olyan magyarországi menekülteknek, akik nem engedhetik meg maguknak a vakációt, és tavaly éppen egy tíztagú palesztin menekült család volt a vendégem egy héten át. Ilyenkor persze azért előkerül az evangélium, próbálom lelkileg is erősíteni az embereket, tehát nem csak szociális segítségről van szó. És bár ez a palesztin család muszlim vallású volt, ráadásul a fiatal lányok a sok borzalom átélése nyomán még inkább radikalizálódtak, mégis átélve azt a vendégszeretetet és azt a sok jót, amit Isten kegyelméből tudtunk nekik adni Békésszentandráson, eljöttek az istentiszteletre, és elfogadtak egy arab nyelvű Bibliát. Végül megengedték, hogy az ároni áldással engedjem el őket. Bár minden nap imádkozunk a térség békességéért, és nem érkezett hír arról, hogy hirtelen tűzszünetet kötött volna Izrael és Palesztina, én azért hiszem, hogy képletesen szólva a mennyek országának hírcsatornáján megjelent egy rendkívüli hír arról, hogy az ősi ároni áldás lett kimondva a békésszentandrási református templomban egy palesztin család fölött Jézus Krisztus nevében a Szentlélek által. Ezekkel a történetekkel bátorítottam tehát a konferencián jelenlévőket, hogy ne fáradjunk be a jó cselekvésébe és kövessük az Úr Jézus Krisztus útmutatást, aki azt mondta, hogy boldogok a békességteremtők, mert Isten fiainak neveztetnek.

– Milyen fogadtatása volt egy ilyen keresztyén rendezvénynek Izraelben? Megvan a zsidóságban a nyitottság Krisztus felé, vagy inkább elzárkózással találkoztak?

– Nem mondhatom, hogy a teljesség igényével szólok, de az én tapasztalataim összességében pozitívak. Egyrészt nagyon megfogott a tény, amit ott jelentett be az egyik izraeli keresztyén vezető, miszerint az egész Közel-Keleten egyedül Izraelben növekszik és növekedett az elmúlt években a Messiás-hívők száma. Ez azért óriási dolog, mert a többi közel-keleti országban az üldözések vagy kivégzések miatt sokan elmenekültek, tehát drasztikusan lecsökkent a keresztyének száma a térségben. Ugyanakkor természetesen találkoztunk az ultraortodox zsidók hozzáállásával is, akik, ha meghallják Jézus nevét, akár agresszívvá is válhatnak. De sokan vannak az úgynevezett világiak is, akik nem igazán foglalkoznak lelki kérdésekkel. Mindent egybevetve a fogadtatást pozitívnak éreztem. Az állami vezetők – akár Jeruzsálem polgármestere, akár a turizmus minisztere – mind azt mondták, hogy nagyra értékelik a jelenlétünket, és elismerték, hogy a világ egésze számára is erős demonstráció, hogy ide lehet jönni, Jeruzsálem fontos hely, és megköszönték, hogy a békességet munkáljuk. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Betlehem polgármestere is, ahol 3500-an gyűltünk össze a Születés Temploma előtt. Innen különböző helyekre mentünk szolgálni: iskolákba, egyetemekre, sportrendezvényekre, kulturális eseményekre, mondhatjuk, hogy egy nap intenzív szeretetet adtunk az egész városnak, és mindenhol szívesen fogadott bennünket a lakosság. Jeruzsálemben pedig, amikor végig vonultunk három és fél kilométeren keresztül az utcákon, akkor olyan, Istent dicsőítő énekeket énekeltünk, amiket a ott élők is ismertek, majd látva ezt a békés felvonulást, nagyon sokan meghatódottan és mosolyogva vagy öleléssel üdvözöltek bennünket. Illetve a pozitív fogadtatáshoz tartozik az is, hogy mind a palesztin, mind az izraeli területen komoly biztonsági őrizet vett bennünket körül, a rendőrség és a katonaság erői látható módon körbevettek bennünket. Ugyanakkor én hiszem, hogy a legnagyobb védelmet, biztonságot az Úrtól kaptuk.

– Látva a rendezvény áldásait, talán adja magát a kérdés, hogy van-e szándék a jövőben egy hasonló alkalom megrendezésére. Szükség mindenképpen lenne rá.

– Azért ez egy gigantikus méretű találkozó volt, amilyet nem gyakran tud összehozni egyetlen szervezet sem. Legutóbb 20 évvel ezelőtt volt ehhez hasonló békemenet Jeruzsálemben, és bár egy-két éven belül valószínűleg nem lesz ismétlés, abban biztos vagyok, hogy most nem kell majd két évtizedet várni a következő alkalomra. Remélhetőleg akkor majd még több magyar református lelkész tud csatlakozni a kezdeményezéshez, ezért – ahogyan az apostolok úgy érezték, hogy tartoznak a gyülekezetnek azzal, hogy beszámoljanak az átélt csodákról, úgy én is – nagyon szívesen elmegyek gyülekezetekbe, és bizonyságot teszek arról, – hangsúlyozva, hogy itt nem az egyéni élménybeszámolóról van szó, hanem Isten munkájáról – amit megtapasztaltunk. Jeruzsálem az üdvtörténet kiemelt helye és ennek a helynek a békességéért imádkoznunk kell. A konferencia mottója a 122. zsoltár hatodik verse volt: „Kívánjatok békét Jeruzsálemnek! Legyenek boldogok, akik téged szeretnek!” Ilyenformán ez nem politikai, és nem nemzetiségi elköteleződésből fakadó, hanem kifejezetten missziológiai és üdvtörténeti látású, teológiailag megalapozott rendezvény volt, amilyenre kortól és geopolitikai helyzettől függetlenül bármikor szükség van.