Felszentelték október 18-án a Debrecen-Bánki Református Általános Iskolát, amely ettől a tanévtől várja a gyermekeket nem csak a településrészről, hanem a cívisvárosból is.
A Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában –nemes hagyományként- az idén (2015. október 4-10.) már tizenharmadik alkalommal kerül sor a MATULA-NAPOK programjainak megrendezésére, amely átfogja az iskola egészét, főleg annak közösségi, hitéleti és művészeti területeit.
A Bethlen Gábor Református Gimnázium minden évben megszervezi az október 6-ára Aradra érkező kerékpártúrát, hogy tanárok és diákok a helyszínen emlékezzenek meg a mártír tábornokokról. Az iskola ez idén is emlékünnepség keretében, koszorúra tűzött szalaggal indítja útnak bringás képviselőit hétfőn reggel.
Mint arról már beszámoltunk, egy millió forintot nyert a Családbarát Ország az Idősekért, a Nemzedékek Együttműködéséért című pályázaton a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma. A projekt nyitóalkalmát szeptember 28-án, 8 órától tartották a Debrecen- Kossuth utcai református templomban.
Évek óta partnerkapcsolatban áll a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium a haarlemmermeer-i Katholieke Schoelengemeenschap nevű intézménnyel. Ez az iskolapartnerség a Hódmezővásárhely és Haarlemmermeer közötti negyedszázados testvérvárosi kapcsolat része.
Erkölcs, identitás és innováció a roma értelmiségi elitképzésben címmel rendezett konferenciát a Wáli István Református Cigány Szakkollégium Debrecenben szeptember 18-19. között.
Egy millió forintot nyert a Családbarát Ország az Idősekért, a Nemzedékek Együttműködéséért című pályázaton a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma.