Rendszerüzenet
2018. április 13.

Tíz esztendős lett a Szentesi Református Idősek Otthona

A Szentesi Református Idősek Otthona április 10-én rendezte meg az intézmény fennállásának 10. évfordulója tiszteletére a jubileumi ünnepségét.
 
alt
 
A megjelenteket Fehér Csaba az Otthont működtető Nagytemplomi Református Gyülekezet lelkésze köszöntötte, majd Fekete Károly Egyházkerületi püspök mondott ünnepi áhítatot.
 
alt
 
Ennek során többek között arról beszélt, hogy az otthon oltalmat, társas együttélést biztosít, a betegek számára a szenvedés enyhítését nyújtja. Bár az épület fontos, jó körülményeket, egészséges környezetet nyújt a lakóknak, az igazi kincset maguk az emberek jelentik.
 
alt
 
Czibere Károly az ünnepségén azt mondta: az idősek megbecsülésének egyik legfontosabb eszköze, miként gondoskodunk biztonságukról. Az idősek integráns részei a társadalomnak, erőforrásai a nemzetnek, az önbecsülésünk függ attól, hogyan tekintünk rájuk – jelentette ki.
 
alt
 
Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a Szentes Nagytemplomi Református Egyházközség által fenntartott otthon – a dolgozók szolgálatának köszönhetően – a legkiválóbbak közé tartozik a régióban.
 
alt
 
Juhász András, a Csongrádi Református Egyházmegye esperese az idősek gondozásának fontosságát emelte ki köszöntőjében valamint ebben a munkában az elkötelezettség, az empátia szükségességét – ezek itt Szentesen meglévő értékek.
 
alt
 
Az ünnepség Szirbik Imre polgármester az intézmény létrehozásának kezdeteit elevenítette fel, majd példákkal illusztrálta, hogy milyen szolgálatkészek az intézmény dolgozói, amiért köszönetét fejezte ki.
 
alt
 
Horváth Imre intézményvezető röviden megemlékezett az elmúlt 10 évről. Beszédében kiemelte, hogy az otthon mi mindenért lehet hálás, és hogy az eltelt idő alatt milyen értékeket, és szakmai minőséget sikerült megteremteni. Ezután bemutatta az intézmény új logóját, majd az ünnepség végén köszönetet mondott a támogatóknak és valamennyi dolgozónak.
 
alt
 
Az eseményen négy gondozott, valamint az orgonánál Nyíri Dánielné szolgált.
 
A rendezvény végén a vendégek megtekintették az intézmény, és részt vettek a szeretetvendégségen.
 
--------------------------------------------------------------------
 
Az otthonról az alábbi riportban olvashatnak:
 
Egy évtized az idősek szolgálatában – jubilál a református otthon
 
A Szentesi Református Idősek Otthonát 2008 februárjában adták át hivatalosan, fenntartója a Szentes Nagytemplomi Református Egyházközség.
 
Az Otthon korszerűen kialakított épületében minden az idős emberek kényelmét és igényeik magas színvonalú ellátását szolgálja. Az egész intézmény akadálymentesített. Az 1, 2, illetve 3 ágyas lakószobák mindegyike rendelkezik fürdőszobával. Tíz személyenként felszerelt teakonyha áll a lakók rendelkezésére.
 
Minden szobában biztosított a kábeltelevízió, telefon, számítógép/internet használata. A lakókat, vendégeket barátságosan berendezett közösségi terek várják. Az Otthon kertjében pergolák, padok, szökőkút szolgálják a lakók pihenését, kikapcsolódását.
 
alt
 
Az intézmény egyházi hátteréből adódóan kiemelkedő szerepe van a lelki gondozásnak. Alapvető céljuk a pihenésre vágyó, gondozásra szoruló ember szükségleteihez igazodó segítségnyújtás biztosítása. Ezt szolgálják a jól felkészült szakemberek által szervezett foglalkoztatások, csoportfoglalkozások, beszélgetések, istentiszteleti alkalmak, kulturális programok.
 
Az intézmény jelenlegi vezetőjével, Horváth Imrével beszélgetünk a jubileumról, az elmúlt tíz évről. Beszélgetésünk elején Kovách Péter református lelkészről is szót váltottunk, hiszen az ő szolgálata alatt kezdte meg működését az Otthon, több éven keresztül ő is vezette. Ma már kevesen tudják, hogy szentesi munkásságát Pro Urbe díjjal jutalmazta a város.
 
Beszélgetésünk zömében az aktuális témákat érintette. Hálával tartozunk az elmúlt tíz évért – kezdte mondandóját Horváth Imre. Három dologgal lehetne jellemezni intézményünket: szolgálat, családias környezet és Hit. A mindennapok során lehet leginkább észrevenni, hogy dolgozóink szolgálatként fogják fel munkájukat. Nem a munkaidő lebeg szemük előtt, hanem az elvégzendő feladat.
 
Amire nagyon büszke vagyok: kollektívánk csapatként dolgozik. Ez, és az épület kialakítása, a barátságos udvar, a kert, valamint a különböző foglalkozások, jeles napok megünneplése mind-mind a családias légkör alapját jelentik.
 
Tovább maga az Otthon elnevezése is biztonságot, hitet ad a lakóknak, a dolgozóknak egyaránt.
 
Az eltelt évtized alatt összesen 300 lakója volt Otthonunknak. Szerencsére kitolódott az elérhető legmagasabb életkor, és emiatt is az intézményben folyamatosan minden férőhelyet kihasználnak. Évek óta van, un. váró lista is, ez napjainkban 15 fő körül mozog.
 
Szeretnénk bővíteni az Otthont, speciális részlegeket alakítanánk ki, hogy a lakók körében felmerő egészségügyi és egyéb gondokat minél szakszerűbben tudjuk a jövőben kezelni – folytatta a vezető.
 
Kárpáti Lajos
Forrás: hir45.hu
 
Fotók: Barcza János