Több az egyház, mint aminek látszik – és mint amivé mi tettük

Hitelesség, szembenézés, politikamentesség, átláthatóság, felhajtás helyett fejhajtás, valamint személyes felelősség a kollektív felelőtlenség után – csak néhány kifejezés azok közül, amelyekkel a csoportvezetők összefoglalták a kiscsoportos beszélgetéseket, és amelyek jól tükrözik a jelenlévők tisztánlátás iránti vágyát. A 2024 őszén indult, Református Holnap címet viselő, egyházunk jövőjével foglalkozó beszélgetéssorozat idei első alkalmán közel 300 lelkész, főgondnok és presbiter vett részt, hogy figyeljenek, kérdezzenek, és közösen keressék a krisztusi alapokhoz való visszatérés útját.

Steinbach József: Pásztori lelkület nélkül csak emberi manipuláció marad a szolgálat

Steinbach József dunántúli református püspök, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke a pásztori lelkület és vezetés elengedhetetlen szükségességéről beszélt. Mint mondta, az egyház alapvető küldetése a feltámadott Krisztus bemutatása, amelyhez elengedhetetlen a pásztori lelkület. Ha ez hiányzik, a szolgálat könnyen tévútra léphet.

„Enélkül nagyon könnyen valamiféle emberi manipulációvá lehet a tanításunk, a prófétai hangunk durva, agresszív, romboló kritikává válhat, amiben nincs ott a féltő szeretet” – hívta fel a figyelmet a püspök. Hozzátette, hogy e lelkület nélkül nem igazi vezető a vezető, olyankor csak saját emberi erejéből próbál helytállni. „A pásztori lelkületnek, a pásztori vezetésnek a szíve valójában a »szentlelkes« őrzés” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a vezetőnek is szüksége van az egészséges hitre, hogy másoknak tudjon élni, önzőségtől mentesen.

Az MRE lelkészi elnöke őszintén beszélt a vezetés személyes terheiről is. Elismerte, hogy a világ sokszor nyers erőt követel, és a pásztori lelkületet gyakran gyengeségnek, visszaélésre alkalmasnak tartják. Saját tapasztalatait megosztva elmondta: az elmúlt két évben a feladatok mennyisége miatt olykor hetekig nem tud az e-mailekre vagy időpontkérésekre reagálni, és voltak olyan helyzetek, levelek, amelyek súlya alatt úgy érezte, „agyonnyomja” a helyzet.  Ugyanakkor hozzátette, személyes megélése, hogy Isten csak egy határig engedi a visszaéléseket, és „reggelre mindig megújul az Úr kegyelme”.

A püspök beszéde végén a valódi, belső megújulást sürgette: „Mielőtt bármit szólnánk, leírnánk, mondanánk, vagy tennénk, előtte várjunk egy kicsit, és könyörögjünk, hogy jöjj, Szentlélek Úristen, ne az én lelkem, hanem a te Lelked vezessen.”

Fazakas Gergely: A világiak és lelkészek közös, de megosztott felelőssége

Fazakas Gergely, a Tiszántúli Református Egyházkerület presbiteri főjegyzője a gyülekezeti tagok és presbiterek felelősségét vette górcső alá, visszanyúlva Kósa László 2000-es évek elején írt, ma is aktuálisnak számító téziseihez. A lelkészek és a gyülekezeti tagok viszonyát elemezve mutatott rá a mindennapi feszültségekre.

Idézve a nemzetközi és hazai tapasztalatokat, elmondta: „A lelkipásztorok egyik legnagyobb kihívása a templomba járók irreálisnak tűnő elvárásaival való szembesülés.” Ugyanakkor a másik oldalt is bemutatta: „Több esetben azért várunk el túl sokat a lelkészektől, mert ezzel áthárítjuk a felelősséget számos olyan területen, amelyek felvállalására nekünk is volna szabadságunk.”

A paritás, azaz a lelkészi és világi vezetés egyensúlyának hiánya komoly probléma. A főjegyző szerint megfontolandó lenne egy olyan modell bevezetése vagy tesztelése, amely radikálisan elválasztja a feladatköröket: a lelkész kizárólag a spirituális irányításért, az igehirdetésért és a lelkigondozásért felelne, miközben az intézményi, vagyoni, pályázati és munkáltatói feladatokat megfelelő végzettségű világi szakemberek vennék át.

Főbb megállapításai a gyülekezeti életről:

• A lelkészek túlterheltek az adminisztratív és gazdasági feladatokkal, ami az igehirdetés és a lelkigondozás rovására mehet.
• Az egyház valódi zsinat-presbiteri működéséhez a világi tisztségviselőknek valódi felelősséget és döntési jogkört kell kapniuk.
• A református identitást nem a politikai azonosulásnak, hanem a kulturális és hitbéli önazonosságnak kellene meghatároznia, mert a hiteles misszió akadálya sokszor éppen az egyház vélt vagy valós politikai kompromittálódása.

Fekete Károly: Válaszút előtt – Szembenézés az egyház és a hatalom összefonódásával

Fekete Károly tiszántúli református püspök beszéde őszinteséggel tárta fel a közegyház elmúlt időszakának válságait, különös tekintettel a kegyelmi ügy okozta hitelességi krízisre és az egyház átpolitizálódására. Beszédének a Válaszút előtt címet adta, azzal a céllal, hogy befelé szólva, építő szándékkal vonja le a teológiai tanulságokat.

„Régóta rajtunk van az a nyomorúság, hogy a nyilvánvaló társadalmi és egyházi bajok és bűnök esetén nem nevezzük nevén a dolgokat. Nincs szókimondás, nincs következmény, hanem marad a magunk közötti pusmogó némaság, a közönyös beletörődés” – fogalmazott a belső kommunikáció hiányáról. Mint mondta, az egyház okot adott a megbotránkozásra, és Pál apostolt idézve figyelmeztetett: „Miattatok gyalázzák Isten nevét a népek között.”

„A kegyelmi ügy botrányától nem tudtunk elhatárolódni, és ennek a közegyházi gyengeségünknek nagy ára lett, mert elmaradt a megtisztulást elindító katarzis” – idézte fel a két évvel ezelőtti eseményeket, majd hozzátette, hogy az egyéni felelősség szétterült, az egyház hitelességi válságba sodródott, miközben sok egyháztag méltatlanul szenvedi el a bélyeget.

Fekete Károly a legélesebben az egyház és a pártpolitika egészségtelen összefonódása ellen emelte fel a szavát. „A kereszténység védelme, megmentése politikai feladattá lett, és mi elfogadtuk, hogy helyettünk teszik ezt. Politikai beszédekben keresztény fogalmaink értékelődtek le, és teológiai tételeink torzultak el” – hívta fel a figyelmet.

A püspök a jövőre nézve az alábbi alapelveket rögzítette:

• Függetlenség: „Az egyház hajóját nem köthetjük idegen horgonyokhoz, sem a politikához, sem a gazdasághoz, sem a kultúrához. Az egyház egyetlen ura Jézus Krisztus.”
• Vezetési kultúra: Az egyházra jellemző testületi vezetés jó rendje torzult a politikai minták nyomán. A döntéseket nem frakciófegyelem, hanem Isten előtti felelősség alapján kell meghozni, elutasítva az autokrata vezetői stílust.
• Hitvédelem: Az egyháznak fel kell készülnie az éles hitvallási helyzetekre. A kultúrharcot nem politikai eszközökkel, hanem a teremtési rend bibliai képviseletével, lelkigondozói felelősséggel kell megvívni.
• Tisztújítás: A közeledő egyházi választásokon befolyásolástól mentesen, tisztességgel, a reformáció erejével kell dönteni, hogy „ne haladjunk tovább a reformált egyházból egy formális egyházba vezető úton.”

Fekete Károly püspök beszédét egy személyes, igei felismeréssel zárta, amely az egész program üzenetét is megadta: „Csendesedjetek el, és lássátok meg, hogy én vagyok az Isten” (Zsolt 46,11). Mint mondta, ez a csend adhat lehetőséget arra, hogy az egyház visszataláljon eredeti, krisztusi küldetéséhez, hátrahagyva a birtoklásvágyat, a hatalmi arroganciát és a politikai szövetségkeresést.

Igény az őszinte szembenézésre

A plenáris előadásokat követően a program kiscsoportos beszélgetésekkel folytatódott, amelyet közös megosztások és fórumbeszélgetés követett.

A megosztások során elhangzott Czapp József mikepércsi lelkipásztor levele is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy nem ért egyet a párbeszéd jelenlegi formájával és kereteivel. Bejelentette, hogy egy új jogi személyt hoz létre, amelynek kifejezett célja az egyház helyzetének tényleges feltárása, a mélyebb problémákkal való valós szembenézés, a nyílt párbeszéd és az átfogó stratégiaalkotás – ehhez bárki csatlakozhat. Levelében figyelmeztetett: ha az idei egyházi tisztújítás a problémákkal való valós szembenézés nélkül zajlik le, az egyház hosszú távra konzervál egy feltáratlan, válságos rendszert.

A résztvevők többek között az alábbi kérdéseket fogalmazták meg az előadók és egymás felé:

• Miért nem érezhető erőteljesebben a református iskolák hatása a társadalomban és a közéletben?
• Kell-e félnünk az állami támogatás elmaradásától, csökkenésétől a szociális téren?
• Valójában milyen határai vannak egy egészséges kapcsolatnak egyház és állam között?
• Mikor és hogyan fog az egyház közössége bűnbánatot tartani?
• Hogyan nyerhetjük vissza az elvesztett hitelességünket?
• Készen vagyunk-e arra, hogy ha újabb információk kerülnek nyilvánosságra, legyenek valós, hitvalló egyházi válaszaink?
• Számos alkalommal és többféle formában is felmerült a legégetőbb kérdés: miért és mire vártunk ilyen sokáig?
• Mi lehet a megosztott felelősség első, gyakorlati lépese a paritás elve alapján?

A visszajelzések alapján a csoportbeszélgetéseken azt is megfogalmazódott, hogy a résztvevők hálásak a hallgatás megtöréséért, és várják a párbeszéd folytatását – amelyre a tervek szerint lesz újabb lehetőség.

Fekete Károly püspök és Fazakas Gergely főjegyző előadásainak szövegét a Tiszántúli Református Egyházkerület minden gyülekezete megkapta. Az írásokat hamarosan egyházkerületünk honlapján is közzétesszük teljes terjedelmükben.

Farkas Zsuzsanna
fotó: Miskolczi János