Rendszerüzenet

Új református látogatóközpont segíti a turistákat Csarodán

A korábban használaton kívülivé vált egyházi iskolaépület átalakításával hozott létre turisztikai célú központot a Tiszántúli Református Egyházkerület és a helyi egyházközség a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Csarodán. A felújított épületet 2024. szeptember 17-én adták át.

A Szatmár-Bereg turisztikai kínálatának integrált fejlesztése elnevezésű, Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával megvalósult projekt keretein belül bruttó 75 millió forintból újította fel a csarodai református templom és parókia szomszédságában fekvő egykori iskolaépületet a Tiszántúli Református Egyházkerület. A korszerűsített ingatlanban kiállítótereket, információs pontokat, higiéniai helyiségeket, kerékpáros szolgáltatásokat és közösségi tereket alakítottak ki. Hasonló látogatóközpont nyílt meg Vámosorosziban és Vámosatyán is. A beruházások célja, hogy a Felső-Tisza-vidék komplex turisztikai kínálatáról, az elérhető szolgáltatásokról tájékoztassa a látogatókat, különös tekintettel a Középkori templomok útjaként ismert, egyházi műemléképületeket magában foglaló tematikus útvonalra. Emellett az üzemeltető egyházközségek magasabb szintű szolgáltatást tudnak nyújtani a belépőjegyek és ajándéktárgyak értékesítésében is.

Az új csarodai látogatóközpont átadásán Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke azt emelte ki, hogy a pályázati forrás lehetőséget adott a műemléki jellegű templomok környezetének rendezésére, így azokhoz közel eső, leromlott állagú, funkció nélküli épületek új, elsősorban turisztikai célokat szolgálhatnak.

„Igényes, informatív és hívogató. Ez a három szó méltó ahhoz az egykori iskolaépülethez, ami most egy másfajta oktatási funkciót szeretne itt Csarodán betölteni. Az épületen belül elhelyezett tablók ugyanis bemutatják azt a páratlan épített örökséget, ami ezen a tájon található.”

Tilki Attila országgyűlési képviselő felidézte a sikeres pályázatok történetét, hangsúlyozva azt az értéket, amit ez a térség nyújtani tud a turistáknak.

„Ilyen kis területen ennyi középkori templom nincs máshol a kontinensen. Ha pedig hozzátesszük, hogy ezek között három Európa Nostra-díjas templom is van, a gyügyei, a szamosújlaki és a sonkádi, akkor tényleg egyedülálló értékekről beszélhetünk.”

Hézser Ákos Pálné, Csaroda polgármestere arról beszélt, hogy a település szellemiségét a középkor óta meghatározza a helyi református közösség, a templom pedig nemcsak vallási, hanem művészeti és építészeti szempontból is kiemelkedő kincs.

„Freskói, amelyek több évszázados múltra tekintenek vissza, a magyarországi középkori templomfestészet ritka példái. Különösen híresek a templom belsejében található, úgynevezett mosolygó szentek. Ezek a festmények a művészi értékükön túl szimbolikus kapcsolatot teremtenek a reformáció előtti és utáni időszak között is.”

Az épületet Koncz Imre, a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye esperese áldotta meg. Igei üzenetében arra hívta fel a figyelmet, hogy ezek a templomok műemlékek, de nem múzeumok, hanem élő gyülekezetek otthonai.

Az átadó ünnepség végén Virányi Zsolt, egyházkerületünk műemléki tanácsosa és Deák Attila fejlesztési csoportvezető ismertették a beruházás részleteit.

Fotók: Csutkai Csaba