Több mint száz, többségében cigány származású testvér gyűlt össze Debrecen-Dombostanyán 2023. december 1-én adventi készülődésre a Tiszántúli Református Egyházkerület Cigánymisszójának újonnan felújított központjában.
80 évvel ezelőtt szentelték fel a református templomot Kengyelen. Erre emlékezett 2023. november 19-én a gyülekezet, hálát adva Istennek a templom lépcsőjének közelmúltbeli felújításáért.
Egyházi és világi vezetők közösen gyújtották meg az első gyertyát a város koszorúján Debrecen főterén. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke Ézsaiás könyvének 55. fejezete alapján osztotta meg adventi gondolatait a jelenlévőkkel. Áhítata alább olvasható.
A Tiszántúli Református Egyházkerületi Nőszövetség elnöksége, csatlakozva a Zsinat által meghirdetett „Lelkipásztori hivatás évéhez” imádságra hívja a Nőszövetségeket, gyülekezeteket, hívő testvéreket. Az decemberi imádságok gyülekezetekért szólnak.
A Hajdúhadházi Református Egyházközség fenntartásában működő intézmény 500 millió forintnyi európai uniós támogatást nyert el, a teljes beruházás elkészülését a gyülekezet, az egyházkerület és az állam 400 millió forintos hozzájárulása tette lehetővé.
A Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programja (DETEP) és a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet második alkalommal szervezte meg közösen a jótékonysági gardróbvásárt. Az eseményen befolyt összeggel nehéz sorsú diákokat támogatnak.
Végtelenbe libbenő... címmel jelent meg Vitéz Ferenc könyve, amely Sz. Kóczián Melinda alkotásaira reflektáló irodalmi művekkel tiszteleg a tavaly elhunyt művész előtt. A könyvet 2023. december 4-én mutatják be a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban.
„Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja” – ebben az esztendőben is adventi kalendáriummal készülünk a következő hetekre, hogy közösen kezdhessük az ünnepváró reggeleket. Az elcsendesedést segítő gondolatok december 1. és 24. között a korai órákban jelennek meg honlapunkon és Facebook-oldalunkon.