Rendszerüzenet

Kerületi

A lángőrzés szolgálat
A lángőrzés szolgálat
Ünnepélyes lelkészbeiktatás Hajdúszoboszlón
- 2022/09/27
Szatmár Határok Nélkül
Szatmár Határok Nélkül
„Úr Isten, örökkévaló és mindenható Atyánk! Íme, egybegyűltünk itt, és a szentek egyességében, az angyalok és idvezült lelkek társaságában, trónusod elé visszük áldozatunkat…” – Így kezdte együtt, Kálvin imádságával Nagyecseden, a Református Nagytemplomban szeptember 17-én a XII. alkalommal megrendezett Szatmár Határok Nélkül református találkozón a gyülekezet.
- 2022/09/20
Isten igényességéhez kell szabnunk magunkat
Isten igényességéhez kell szabnunk magunkat
Fekete Károly amellett, hogy a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, képzett egyházzenész, orgonista is, aki már a gimnáziumi éveiben orgonatörténeti kutatásokat végzett. Bár a Zeneakadémia helyett a teológiát választotta, a zenéről és az orgonáról nem mondott le. Ha ideje engedi, ma is gyakran ül a klaviatúra elé, és néha nagyobb felkérésekre is igent mond, a Református Énekek ünnepén a Művészetek Palotája orgonáján Bachot játszott.
- 2022/09/13
Házassággondozó kurzus lelkipásztoroknak
Házassággondozó kurzus lelkipásztoroknak
Házassággondozó kurzus református lelkészeknek és házastársaiknak az MRE Misszió Szolgálatának szervezésében.
- 2022/09/13
Könyörgés a magyarságért
Könyörgés a magyarságért
A Tihanyi Bencés Apátságban hirdetett igét 2022. szeptember 10-én délután dr. Fekete Károly püspök azon az ökumenikus istentiszteleten, amelyet 1998-tól kezdve rendeznek meg minden év szeptemberének második szombatján, Könyörgés a magyarságért címmel.
- 2022/09/13
Istenünk ereje velünk volt
Istenünk ereje velünk volt
A Csillagvirág Református Óvoda és Mini Bölcsőde ünnepélyes átadása szeptember 5-én.
- 2022/09/12
Hálaadó istentisztelet Pátrohán
Hálaadó istentisztelet Pátrohán
A Pátrohai Református Egyházközség szeptember 4-én, vasárnap, délelőtti istentisztelet keretében adott hálát Istennek a gyülekezetben szolgáló lelkészházaspár, Konczné Kozák Edit és Koncz Imre 20 éves szolgálataiért, valamint a közösen megtett útért. 
- 2022/09/08
Élettörténetek Isten kegyelméből
Élettörténetek Isten kegyelméből
Csendesnap a Debreceni Református Gimnáziumban
- 2022/09/07
Új névvel indult az oktatás Törökszentmiklóson
Új névvel indult az oktatás Törökszentmiklóson
Történelmet írt a Törökszentmiklósi Református Egyházközség, amely 1991-től általános iskolát, 2011-től óvodát, 2020-tól pedig középiskolát is működtet, mivel a presbitérium döntése alapján, 2022. szeptember 1-jétől kezdődően egy egységbe rendezve, Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ néven működteti közoktatási intézményeit.
- 2022/09/06
Évkezdet a DRK Dóczy Gimnáziumában
Évkezdet a DRK Dóczy Gimnáziumában
Megkezdődött a tanév a Dóczy Gimnáziumban - Perla Erzsébet beszámolója az iskola életének alakulásáról.
- 2022/09/05