Megjelent az Igazság és Élet 2019/3 száma, amely július-augusztus-szeptember hónapokra (Szentháromságot követő 3–15. vasárnapig) tartalmaz igetanulmányokat és prédikációvázlatokat a vasárnapi igehirdetésekhez, továbbá segítséget nyújt a kazuális szolgálatokhoz, gyermek-istentiszteletekhez (ez utóbbinál online formátumban bővebben is).
Idén is megrendezésre kerül a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál Debrecenben. A programsorozat nyitóhangversenyére a Debreceni Református Nagytemplomban kerül sor 2019. június 6-án 19 órától, ahol a Debreceni Református Kollégium Kántusa ad ingyenes koncertet az érdeklődők számára. Az ünnepi alkalmon ráadásul dupla-születésnapot is ünneplünk: a Kántus működésének 280. évfordulójáért adunk hálát, valamint Kossuth-díjas karnagyát, Berkesi Sándort köszöntjük 75. születésnapja alkalmából. Az ünnepi nyitóhangversenyen Igei köszöntőt mond Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
A Filharmónia Magyarország idén is megrendezi egyházzenei rendezvénysorozatát, melynek időpontja ezúttal is a Szentlélek kiáradását ünneplő pünkösdi ünnepkörhöz kötődik.
Második alkalommal rendezték meg a Csenki Imre Országos Zsoltár- és Népdalzsoltár-éneklő Versenyt a Mezőtúri Református Kollégiumban, május 10-én. A névadó Csenki Imre (1912-1998) Kossuth-díjas karnagy, népzenekutató, aki a mezőtúri gimnáziumban kezdte meg zenepedagógusi pályáját. Az ő emlékét őrző megmérettetésre idén tizenkilenc intézményből százötven diák érkezett.
Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy dr. Lenkey István könyvtáros, kiadványtervező életének 78. évében visszaadta lelkét Teremtőjének.