Rendszerüzenet
2020. szeptember 19.

Vakációs Gyermekhét Nyírteleken

Augusztus első hetében vakációs gyermekhétre vártuk a 6-14 éves korosztályt. Hétfőtől péntekig tartott maga a gyerekhét 38 gyermek részvételével, vasárnap pedig a gyülekezetnek mutattuk meg, hogy mi mindent tanultunk a héten.



A hét témáját József adta. Az ő életén keresztül nyerhettünk bepillantást Isten nagy szabadító tervébe. Láthattuk, hogy milyen nagy törések lehetnek családon belül, és hogy ez mennyire fájdalmas tud lenni. Azt is láthattuk, hogy megéri Istenhez hűségesnek maradni, még akkor is, ha ez rövidtávon nagyon sok veszteséggel jár. Rácsodálkozhattunk arra is, hogy az alázat milyen nagy erény. Minden esemény mögött azonban Isten nagy szabadító munkáját vettük észre. Az utolsó napon kitértünk arra is, hogy József után évszázadokkal később jött egy másik herceg, akit szintén eladtak a testvérei, és ő is azért küldetett, hogy sok nép életét megtartsa. József előképe Jézusnak, aki által megmenekülhetünk.

A bibliai történetek elmélyítését segítették a játékos feladatok. Minden nap aranymondást tanultunk, kézműveskedtünk, játszottunk. A napok megszervezésében és megtartásában oroszlánrészt vállalt hitoktatónk, Gátiné Lubiczki Tünde. Hálásak vagyunk, hogy sok gyülekezeti tag szolgálatot vállalt a tízórai, ebéd, uzsonna elkészítésében.

A hétről készült képek itt tekinthetőek meg.

Nyírteleki Református Gyülekezet