Február 24-én, csütörtökön hajnalban Oroszország támadást indított Ukrajna ellen, így hazánk szomszédságában harcok dúlnak, emberéletek kerülnek veszélybe. A Debrecen-Nagytemplomi Református adományokkal segíti a fegyveres harcoktól szenvedőket, valamint február 28-án, hétfőn este imaközösséget szervezett.
Élelmiszerszállítmánnyal és adománygyűjtéssel is segíti a Magyarországi Református Egyház szeretetszolgálata az ukrajnai háborútól szenvedőket. A lelki vezetők eközben imára buzdítanak a békért, és folyamatosan kapcsolatot tartanak a kárpátaljai testvérekkel, teljes támogatásukról biztosítva a helyi közösséget.
„Fából faragott Magyarország” címmel nyílt vándorkiállítás a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában, amelyen március közepéig bemutatásra kerül az a közel ötven alkotás, amely a Trianon Múzeum és a Hagyományok Háza közös pályázatára készült a nemzeti összetartozás témájában.
A vírushelyzet miatti kényszerű szünet után idén februárban folytatódott a Debreceni Egyetem Kulturális Archeológia Csoportjának interdiszciplináris érzelemkutatás workshop-sorozata, amelynek soron következő témája „Az együttérzés reprezentációi” címet viselte. Az alkalomnak a Debreceni Református Hittudományi Egyetem adott otthont február 11-én.
Dr. Imre Sándor Gyula nyugalmazott habilitált egyetemi docens, a Tiszántúli Református Egyházkerület nyugalmazott főgondnoka, a Debrecen-Kossuth utcai Református gyülekezet tiszteletbeli gondnoka áldozatos életének 81. évében megtért Teremtőjéhez. Temetése február 18-án volt a Debreceni Köztemető 2. sz. ravatalozójában.
Az octogon architecture&design magazin online felületén méltatják a Debrecen-Nagysándor-telepi Református Missziói Egyházközség új óvodáját, a Fészek Református Óvodát.