Rendszerüzenet

Idén március 3-án tartják az Ökumenikus Világimanapot

A találkozó Amerikából származik, ahol 1887-ben nők imádkoztak a polgárháborúban harcoló férfiakért, a családokért.

Az első világimanapot 1927-ben tartották, Debrecenben éppen 30 éve, 1993-ban. Ma több mint 180 országban imádkoznak együtt minden év márciusának első pénteki napján. Az idei év liturgiáját Tajvan készítette. A cívisvárosban pénteken 5 órától a Baptista imaházban gyűlnek össze a különböző felekezetek tagjai.

Minderről Czeglédi Mária, a TTRE Nőszövetségének vezetője beszélt az Európa Rádióban, melyet itt hallgathatnak meg: