Ismét együtt ünnepelték a reformáció napját a protestáns felekezetek Debrecenben. 2026. október 31-én emlékművek megkoszorúzásával és közös úrvacsorás istentisztelettel fejezték ki egységüket a reformátusok, evangélikusok és baptisták. A már hagyományos program különlegessége a helyszín volt: ebben az évben a 300 esztendeje megépült Kistemplomban gyűltek össze a protestáns hívők.
Baka András az iskolában tartott rendhagyó történelemórán vett részt, majd megkoszorúzta a Debreceni Református Egyetemi Templom előtt álló '56-os emlékművet.