Ki a nagyobb?

Az ember hamar megtanulja, hogy ez a világ sokszor arról szól, hogy „ki a nagyobb?” Ez a kérdés végigkíséri életünket, és választ vár. Ki a nagyobb?

– a válságot előidézők vagy a megtartó Isten?
– a háborús uszítók vagy a békességóhajtók?
– a kicsapongók vagy a hűségesek?
– a mohók vagy a mértéktartók?
– az aggodalmaskodók vagy a reménységesek?
– az erőszakosak vagy a szelídek?

A versengés vágyától a keresztyén ember sincs megkímélve. Még a Krisztus tanítványai között is fellángolt a rangvita, hogy közülük „ki a nagyobb?” (Lk 9,46) Pedig van egy másik kérdés is: fegyelmez-e bennünket az egészen nagy és mindenható Isten, hogy elfeledtesse velünk a nagyságra vágyás kísértését? Aki a „ki a nagyobb” kategóriában gondolkodik, az a befogadás képességét kockáztatja, és vak meglátni, hogy Jézus nem maga alá gyűrte, elnyomta, hanem maga mellé állította és figyelmet adott a kicsinek, a rangon alulinak, a gyermeklelkűnek. (Lk 9,47) 

Krisztusunk!

Fáj, hogy emberi viszonylatban az a legnagyobb, aki rá tudja kényszeríteni az akaratát a másikra, aki úrrá tud lenni a többiek fölött. Vigasztaló, hogy a Te értékrendedben az a legnagyobb, aki az egészen kicsiknek is tud szolgálni, és alá tudja rendelni akaratát az ő érdekeiknek és az ő szükségeiknek. Add, hogy megismerve ennek nagyszerűségét, a szolgálat legyen szívemben az első!

Megnyugtat Uram a tudat, hogy a Te országodban egyértelműek lesznek a hatalmi viszonyok: a Tied lesz minden hatalom, és Te adsz nekünk méltóságot, amikor végre jogosan hangzik el, gúny és keserűség nélkül: „aki a legkisebb mindnyájatok között, az az igazán nagy.” (Lk 9,48b) Köszönöm Krisztusom, hogy Te így lettél a legnagyobb mindannyiunk érdekében! Ámen.

Fekete Károly