Imádságos lélegzetvétel

Református egyházunk 2026-ra meghirdette az „Imádság Évét”. Ezzel hangsúlyt teszünk arra, hogy a keresztyén ember életszükséglete az imádság, a szükséges lélegzetvétel egy formája, mert az imádság kapcsolattartás Istennel. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének hétindító gondolatai.

Isten, amikor megteremtette az embert, párbeszédbe kezdett velünk, vagyis az ember lényegéhez hozzátartozik az imádság. Ezért szól az apostoli buzdítás: „Szüntelenül imádkozzatok!” (1Thessz 5,17)

Az imádság a hívő ember „magatartása”. Folytonos szükséglete, hogy szüntelenül benne legyen abban az élő kapcsolatban, amely válaszadás, társalkodás az élő Istennel.

A háládatosság legfőbb része az imádság – tanítja a Heidelbergi Káté (116.). Nem kívánságlista, hanem válasz arra, hogyan fedezem fel a világ sorsában és a saját életemben az Isten munkáját, hogyan ismerem fel azt, mit vár el tőlem Isten.

Karl Barthnak tulajdonítják a mondást: „Az imádságra kulcsolt kéz a világ rendezetlensége elleni lázadás kezdete.” A rendeződés imádsággal kezdődik. A hálából felfakadó imádság hidat teremt tan és élet, elmélet és gyakorlat között, hiszen az imádság és a cselekvés összetartozik.

Urunk!

Mondjuk mi sokszor, hogy életszemléletünkben elválaszthatatlan az „imádkozva és dolgozva” élés feszes ritmusa, de segíts engedelmességre váltani az életünkben ezt a két ütemet. Imádságunk ereje járja át munkánk legegyszerűbb és legbonyolultabb pillanatát is, hogy minden alkotásunk és munkánk valamennyi eredménye Isten dicsőségét és felebarátaink javát szolgálja. Legyen áldásod rajtunk és fohászainkon Istenünk az Imádság Évében! Ámen.

Fekete Károly
püspök