„Újonnan kell születnetek.” (Jn 3,7b)

„Ma vagy a legidősebb, aki valaha voltál, és a legfiatalabb, aki valaha még leszel” – mondta egyszer Eleanor Roosevelt.

Születésünk pillanatától öregszünk, még akkor is, ha szellemi és fizikai értelemben szükségünk van néhány évre ahhoz, hogy erőnk teljére érjünk. Rövid három-négy évtized, és mindannyian megérezzük: izmaink már nem úgy mozognak, bőrünk már nem olyan hamvas, fejtetőnkre belopja magát az ősz, egy-egy átvirrasztott éjszakáért egyre súlyosabb árat fizetünk másnap, és az agyunk már nem az a szivacs, ami szívja magába a vizet, hanem az, amiből már csöpög.

De igaz az is, hogy életünk minden pillanatában a legfiatalabb verziója vagyunk annak, akik valaha még lehetünk. A legfiatalabb, a legújabb, a legaktuálisabb. Úgy, hogy közben pedig érünk, tapasztalunk, és reménység szerint bölcsülünk is. Minden megélt pillanatunkban úgy vagyunk a legfiatalabbak, hogy a legfrissebb szoftverfrissítés települ fejünkbe és szívünkbe, és azzal vághatunk neki a mindennapoknak.

De ami új, ami potenciálja teljében van, még nem biztos, hogy jó is.

Jézus azt mondja, hogy újonnan kell születnünk ahhoz, hogy legjobb verziói lehessünk önmagunknak. Mert minden bölcsesség és okosság, amit az évek alatt magunkra szedünk, nem elég. Újonnan, fentről kell születnünk. A Lélektől. Azért, hogy amikor életünk bármely pillanatában a legfiatalabbak és legidősebbek vagyunk, azok lehessünk, akiknek Isten minket látni akar: az Ő gyermekei. Ezért is küldte el közénk Fiát, akinek születésének ünneplésére készülünk, és akinek születése a mi fentről való születésünket is lehetővé teszi. Szülessünk vele újjá ezen a karácsonyon.

Paczári-Pongor Melinda

Fotónkon a Hajdúböszörmény Bocskai téri Református Egyházközség temploma látható.

...