„Nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.” (János 16,32b)

Mindennapjaink során sokszor érezhetjük azt, hogy egyedül maradtunk. Teendőinket magunk kell megoldanunk, kétségeinkkel egyedül birkózunk meg, s nincs senki, akinek kiönthetnénk a szívünket. Naponként látjuk és tapasztaljuk saját és embertársaink fáradtságát, kimerültségét. Mintha elfelejtettük volna, hogy Kinél kereshetünk enyhülést, Kitől várhatnánk megújulást.

Jézus Krisztus nagycsütörtök éjszakáján arról beszél tanítványainak, hogy mind egyedül fogják hagyni őt szenvedésének éjszakáján. Majd így folytatja: de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van! Milyen nagy bizalom, milyen nagy reménység van ebben a mondatban, ez a mi számunkra is vigasztalássá válhat. Az Ige így bíztat bennünket: „Öntsd ki szívedet, mint vizet, az Úr színe előtt.” (JSir 2,19) Van tehát hova menekülnünk, van Kihez fordulnunk! Az adventi várakozásban, s az ünnepre való készülésben, amikor mindenhol nyüzsgés és feszültség van, amikor kimerültség, bánat, vagy magány gyötri lelkünket merjünk elvonulni az Atyához, s csendben lenni Nála. Tanítványi szívvel ízlelgessük Megváltónk kijelentését: nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van!

Szeles Emese

Fotónkon a Fehérgyarmati Református Egyházközség temploma látható.

...