A Szentlélek „szentséges ereje”

Diákkoromban minden pünkösdi ünnepen én voltam az orgonista Nyíregyházán. Már előre vártam, hogy pünkösd valamelyik napján kiírják a lelkészek a „Jövel, Szentlélek Úr Isten, töltsd be szíveinket épen!” (azaz teljesen) című éneket. Törtem a fejemet egy jó előjátékon, a regisztráción, a lendületes kíséreten, hogy a Lélek-hívás átütő legyen és ne rajtam múljon a Lélek-járás intenzitása és dinamikusan szóljon az ének!

Azóta igehirdetőként azon jár az eszem, hogy pünkösdkor vajon csak a szöveget mondjuk automatikusan, olvassuk az éneklapról vagy tényleg átgondoltuk, hogy mit éneklünk? Ki is az, akit hívunk? És mihez is várjuk azt a „szentséges erőt”, ami jó lenne, ha egészen betöltene?

A Szentlélek „szentséges ereje” az első pünkösdkor feszültség keltő erőként mutatkozott meg. Volt, aki csak a jelenség szintjén érzékelt valami általános nyugtalanságot és zavartságot a furcsán zúgó széljárás, a lángnyelvek látványa és a nyelveken-értés miatt. De sokkal lényegesebb volt ezeknél az a kitapintható intellektuális feszültség, amit Péter megrendítő, tényfeltáró prédikációja okozott. Az apostol, mivel a Szentlélek szószólója volt, elhagyhatta a jóindulat felkeltését, és kendőzetlenül, egyértelműen szólalt meg. Vádbeszédet tartott. Leleplezett. Felkavarta a vallásos állóvizet. Az éves aratási ünnep kellemesen langyos hangulatát feltüzesítette. Elhagyta az akkori ünnepi beszédek politikai korrektjét, felértek a szavai egy gyújtóbombával. Trónfosztást végzett. Megrendítő tényfeltárását így összegezte Péter: „Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.” (ApCsel 2,36) Vagyis a szemükbe mondja: Isten útonállóivá lettetek, és Vele kerültetek szembe. Akit az ember el akart tenni az útból, azt az Isten kikerülhetetlenné tette. A Jézust feltámasztó, halálon győztes Isten a maga hatalmában részesítette őt, vagyis Küriosszá, Úrrá tette; és Benne teljesedtek be a világ megváltójára vonatkozó ígéretek is, mert Ő a Krisztus, az Isten Felkentje, a Messiás!

Isten visszaadja ezeknek a meghatározásoknak a méltóságát. Újra megszentelt méltóságjelzővé avatja őket és védelmébe veszi azokat, amelyekkel nem lehet csak úgy dobálózni. A feszültségkeltő Szentlélek joggal élezi ki a mondatot és annyira igazat üzen, hogy csodamód, Péter apostolt nem bántják a kemény beszédéért, nem kövezik meg, nincs lincselés, mert telibe találja őket az igazság. Péter a Szentlélek „szentséges erejével” telve szól a keresztyénség védelmében, hogy ismerje fel az ember, döbbenjen rá mindenki, hogy a Jézus keresztje nem egyetlen nép speciális gonoszságát hirdeti, hanem az Istennel mindig szembehelyezkedő emberiséget vádolja: ilyen sors jutott neki közöttünk!

Akit az Isten kikerülhetetlenné tett, azt a Krisztust az ember megpróbálja újra és újra eltenni az útból, kiiktatni, átnézni rajta, lefokozni, semmissé nyilvánítani. A keresztyén hit védőbeszéde mindig abból kell kiinduljon, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette a keresztre feszített Jézust. Enélkül a felismerés nélkül, enélkül a Krisztus-hitvallás nélkül a keresztyén fogalmak kiüresednek, enélkül a töltés nélkül hasznavehetetlenek. Amikor a keresztyén értékek kiüresedésének okát keressük, akkor az a legdöntőbb ok, hogy sikeres a Krisztus eltétele az útból. Jézusból – éppen az Úr és a Krisztus mivolt kilúgozását sikerül elérni. Isten Fia belső lényegének felismerésétől fosztják meg a názáreti Jézussal perben álló erők és eszmék az emberek tömegeit. A „bizonyossággal tudást” sikerül megakadályozni és ennek keserű gyümölcseit mostanában érzékeljük.

Helyre kell állnia annak az alapnak, hogy újra Úrnak és Krisztusnak valljuk Őt és történjen meg az eszerinti életváltozás bennünk. Amíg ez helyre nem áll, addig csak dühítő a hivatkozás, az utalgatás a keresztyén értékekre. Addig Jézus megmarad történeti emléknek, nagy embernek, bölcs filozófusnak, izgalmas személyiségnek. Nem véletlenül tanította Pál apostol: „Senki sem mondhatja: ’Jézus Úr’, csakis a Szentlélek által.” (1Kor 12,3b)

Ezért kell ma is a Szentlélek „szentséges ereje”, hogy keltsen feszültséget bennünk és nyugtalanítson, hogy a Szentlélek által lefoglalt keresztyén töltetű kifejezések méltatlan használata nem játék. A puszta emlegetésük hiábavaló, mert azok nem varázsszavak. A Szentlélek dinamikája nélkül, a Szentlélektől át nem járt gondolkodásmóddal, és a Krisztusi indulattól le nem foglalt szájjal kimondva – mit sem érnek.

Amikor az ember a Lélek indítására hittel tudja megvallani, hogy Jézus az Úr, akkor azt valljuk meg, hogy a Jézus uralma határt szab minden más uralomnak és minden más uralom fölött áll. Nem kell félnünk más emberi-földi vélt és viszonylagos hatalmasságoktól, mert azok fölött is ott áll Ő, aki azokat kontrollálja és annak idején meg is ítéli. Nem véletlenül kezdődik a missziói parancs azzal, hogy „nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Mt 28,18) Az Ő uralkodása a legbensőbb valóságunkba hatoló teljhatalom. A Szentlélek „szentséges erő”, ami a szívből kiindulva, de nemcsak a szíveken akar uralkodni, hanem a fejeken is. Az államok fölött, a világ és a hatalmasságok feje felett is. Mindezek neki kell, hogy alávessék magukat, mert Krisztus országa teljesen testet akar ölteni az élet minden területén. A Szentlélek „szentséges ereje” a változni és változtatni akarást segíti bennünk, hogy értelmessé váljon keresztyén életünk:

„Szentlélek nélkül távoli az Isten,
Krisztus a múlté, az Evangélium hol betű,
az Egyház egyszerű szervezet, a tekintély uralkodás, a misszió propaganda, az istentisztelet emlékek fölidézése
és a keresztény cselekvés rabszolgamorál.
De Őbenne: a kozmosz fölemelkedik
És szenvedés árán megszületik az Isten Országa, a feltámadott Krisztus itt van, az Evangélium életerő, az Egyház szentháromságos közösség, a tekintély szabadító szolgálat, a misszió Pünkösd,
a liturgia emlék és elővételezés,
az emberi cselekvés megistenül.”

A Lélek megmozdítja az állóvizeket és a fantáziát, felgyorsítja a szeretet reakció-idejét és a jó cselekvésének tempóját. Elgépiesített, agyon-racionalizált korunkat érzelemmel és lelkesültséggel eszmélteti. Félretolja a rutint és az unalmat, mert váratlanul és lélegzetelállítóan cselekszik. Kérjük tehát bátran: „Jövel, Szentlélek Úr Isten, töltsd be szíveinket épen!” Ezekkel a gondolatokkal kívánok áldott Ünnepet!

Dr. Fekete Károly
püspök