„De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek” (Máté evangéliuma 14. rész, 27. vers)

Több mint kétezer éve, hogy ünnepelhetjük Isten földig hajló szeretetét, vagyis azt, hogy az Ige testé lett, közöttünk lakott. De adhat-e számunkra valami újat ez az ünnep évről évre? Az Isten közelségében élő ember számára nem ismeretlenek a következő fogalmak: hit, remény, szeretet, béke, nyugalom. Azonban hazugság lenne azt állítani, hogy a keresztyén ember élete/hite soha nem kerülhet válságos helyzetbe. A hívő emberekről kialakult az a téves kép, miszerint nincsennek krízisei, mindig tökéletes belső harmóniában vannak. Nem szégyen, ha felismerjük azt, hogy az ilyen ember ugyanúgy sír, szenved, gyászol. Vannak olyan élethelyzetek, amikor azt érezzük életünk hajója „már messze eltávolodott a biztonságot nyújtó parttól”. A kérdés csupán az, hogy felül tudunk-e kerekedni a mindennapok nehézségein, mielőtt az enyészet embereivé lennénk. Életünk viharaiban hajlamosak vagyunk Péterként, Jézus helyett az „erős szélre figyelni”.  Erre kell bennünket emlékeztetni. Hajlamosak vagyunk a felejtésre. Éppen ezért teszi elénk újból és újból a karácsony ünnepét és a sákramentumokat a mi Istenünk, hogy erre emlékezzünk. Az első karácsony egyszeri, de örök érvényű és ez elég kell legyen minden élethelyzetünkben. Jézus ma is közel lép hozzánk életünk viharzó tengerén, és szívünkre helyezi a legfontosabb üzenetet, amit már az angyalok is megüzentek: Ne féljetek! Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus a Dávid városában!  

Józsa Imre

...