„Meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk méltóságát.
(…) Íme, jön Istenetek…”
(Ézsaiás próféta könyve 35. rész, 2c és 4b vers)

Az úton lévő embert sok hatás éri, amely legtöbbször nem tetszik neki. Veszélybe kerülhet a végcélja. Lehet ilyen hatás a betegség, a magány, a becsapottság és sokfajta testi-lelki próbatétel, amelyek miatt az ember könnyen egyensúlyvesztett állapotba kerül. Először csak megtorpan, majd leragad, és ha nem vigyáz, ott veszett.

Ézsaiás egy megragadó zarándokmenetet lát, amihez különös prófétai narráció járul, hiszen bepillantást enged a jövőbe, a végcélba. Ezáltal bátorítja őket a folytatásra. Ennek kulcsa az Úr dicsőségének megjelenése, ami szó szerint azt jelenti, hogy súlya van Istennek. Súlyos a szava és a döntése, ésszel felfoghatatlan a jelenléte, hiszen megkerülhetetlen. Istent dicsőíteni tehát azt jelenti, hogy az Ő súlya bennem megjelenik, életet adva rám nehezedik és nem akarok kikerülni alóla.

Isten jön. Ez adja meg a jövő felé vezető zarándokút értelmét, mert következményei vannak az egyensúlyát vesztett emberek életében is. Egyensúlyvesztettségben megjelenik Ő, aki igazságot szolgáltat a reménytelen embernek; megváltja őt. A zarándokút pedig folytatódik, de már nem az emberi élet kártékony súlyaival, hanem Isten dicsőségének teljességével.

Igazsága és dicsősége Jézus Krisztusban valósul meg. Aki Őt látja, Isten dicsőségét látja. Az adventnek ez a „súlya”. Az egyensúlyát vesztett ember útközben felismerheti élete kapaszkodóját, reménységét. Vedd át Isten dicsőségének Jézusban kínált ajándékát! Ámen

Lovász Krisztián

...