Rendszerüzenet

Adventi kalendárium

2024. december 12.

Csendes remény


„Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.” (Zsoltárok könyve 34. fejezet, 19. rész)

Mindannyian jól tudjuk, hiszen évről évre elismételjük, hogy Advent a várakozás ideje. Várunk arra, hogy a bejgli ne legyen olyan száraz, mint tavaly. Várunk arra, hogy az ünnepi fények felkerüljenek a házra, ügyelve arra, hogy ne legyen semmi galiba velük. Mégis mindezek mellett megbújik az a várakozás, amit igazán szem előtt kellene tartani, hogy a nagy rohanás közepette rátaláljunk a valódi ünnepre.

Ez az időszak a csendes reményé, ahol felragyoghat bennünk évről évre az a tény, hogy Isten lehajolt közénk. Méghozzá annyira közel jött, amilyen közel csak tudott. Ami azt jelneti, hogy nem csupán egy történelmi esemény felé tartunk, amely már egyszer megtörtént, hanem egy mély igazság felé, hogy Isten szeretete minden körülmények közepette képes minket elérni, még akkor is, ha összetörtek vagyunk. Advent és a meggyújtott gyertyák fénye emlékeztet, hogy összetörtségünkben és kiszolgáltatott állapotunkban az Örökkévaló lehajol hozzánk és közénk jön.

Úgy gyógyítja a Mindenható szeretete a legmélyebb sebeinket és fájdalmainkat, ahogyan a gyertya lángja ragyogja be az esti, sötét szobát. Ahogyan Ady Endre írja: „Mikor elhagytak, mikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten…”. Az Ő közelsége az igazi ajándék nemcsak az adventi időszakban, hanem életünk minden egyes napján. Ámen!

Varga István Dávid

...

A kilátástalanságban is ott a gyógyulás ígérete 

Az elmúlt évek terhei – legyenek azok társadalmi, egyházi vagy személyes veszteségek – minden bizonnyal mély nyomokat hagytak bennünk. Talán most, ennek az évnek a végéhez közeledve minden korábbinál jobban vágyunk a gyógyulásra, amely nemcsak testi, hanem lelki sebeinkre is hat. A felépülés kezdete pedig sok esetben annak felismerése, hogy létezik számunkra egy reményteli jövő.

Mindezek fényében ebben az évben Krisztus születésének ünnepére készülve decemberi kalendáriumunk középpontjában a gyógyulás áll. Adventi várakozásunkban keressük együtt a bátorítás, az újrakezdés és a gyógyulás lehetőségét, bízva abban, hogy Atyánk közelségében új irányt vehet életünk: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” (Jeremiás próféta könyve 29. fejezet,11. vers)