Rendszerüzenet

Az életmentő összetartozás ígérete

„Jézus tudja, hogy a misszió alapja nem az ember hite és a küldetésre indulás aranyfedezete sem a mi buzgóságunk. Sem hódolat, sem kétkedés nem állhat útjába a missziónak. A keresztyén küldetés megéléséhez a Krisztus velem van élmény megérzése kell, a Krisztushoz tartozás megélése szükséges” – Fekete Károly püspök gondolatai a mennybemenetel ünnepére.



A mennybemenetel hegyén lejátszódó fináléban Jézus tudta: „Némelyek azonban kételkedtek”. (Máté evangéliuma 28. fejezet, 17. vers)

Ma is tudja, hogy még a jó tanítványokkal is megesik, hogy nem tudnak ráhagyatkozni teljesen a Jézusra és olykor kétségek fogják el őket. De Jézusnak esze ágában sem volt elhalasztani a missziói parancs kihirdetését addigra, amikor majd teljes lesz a hódolók létszáma, vagy amikor megszűnik az összes kétség és eltűnnek az ünneprontó „némelyek”. Nincs szándéka megvárni, hogy arról szóljanak a jelentések: nincs már kételkedő, mert mindenki hisz benne… Jézus nem várja meg a kétségeskedők lenullázását.

Jézus tudja, hogy a misszió alapja nem az ember hite és a küldetésre indulás aranyfedezete sem a mi buzgóságunk. Sem hódolat, sem kétkedés nem állhat útjába a missziónak.

A keresztyén küldetés megéléséhez a Krisztus velem van élmény megérzése kell, a Krisztushoz tartozás megélése szükséges

A Vele való összetartozás ereje csodákra képes. Életmentő összetartozás ez!

Milyen jó, hogy Mátét ez nyűgözte le, és nem a mennybemenetel leírását hagyta ránk, hanem az életmentő összetartozás ígéretet: „Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”

Hozzá, a mennybement Krisztushoz imádkozhatunk ma is: 

Közbenjáró Urunk!
Szeretnénk lábnyomodban haladva élni ezen a földön, hogy útjaink, igazságunk, szeretetünk legyen mennyhorizontú. Tégy józanokká bennünket, hiszen olyan keresztyénekre vár ez a világ, akiket nem az „apostolok álmodozásai” kötnek le, hanem az „apostolok cselekedetei” jellemeznek. Segíts, hogy járjunk a Te követségedben és haladjunk a mennyei cél felé.
Mennyei erőddel vedd körül a közelgő pünkösdi ünnepre készülődésünket, hogy Szentlelked nyissa meg számunkra a Krisztussal való találkozás útját.
Könyörgünk minden megszomorodottért, elkeseredett és kétségbeesett embertársunkért, akiknek kárt és rombolást hozott a sokféle válság és a háborús veszteségek sora, az élet pusztulása. Add, hogy ismerjük fel: folyamatosan Rád szorultak vagyunk, és ne felejtsük el, hogy Te velünk vagy minden napon a világ végezetéig. Ámen.

Dr. Fekete Károly
püspök