Rendszerüzenet

Érettségi és felvételi időszak a Debreceni Református Kollégium középiskoláiban

Lezárult a felvételi időszak: szeptembertől 90-90 új diák kezdheti meg tanulmányait a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában és Dóczy Gimnáziumában. A Tiszántúli Református Egyházkerület fenntartásában működő két intézmény végzősei számára pedig az érettségi miatt kezdődött fontos időszak. Az aktualitásokról az iskolák igazgatói beszéltek az Európa Rádióban.

Eredményesen zárta a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma a 2024/2025-ös tanévre vonatkozó felvételi időszakot. Három, egyenként harminc fős osztályt tudnak indítani szeptembertől, illetve néhány fennmaradó hely maradt még azok számára, akik fellebbezés útján kerülnek be. Az iskola vezetése sokat tett azért, hogy népszerűsítse a csaknem fél évezredes múltú iskolában a különböző tagozatos képzéseket. Ivánné Nagy Erzsébet Bernadett intézményvezetővel Oláh Ilona beszélgetett.

A Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában is mintegy kilencven újonnan felvett diák kezdheti majd meg a 2024/2025-ös tanévet. A hatosztályos évfolyamokon speciális területet is választhattak a gyerekek. A tizenkettedikesek számára pedig a héten elkezdődik az érettségi időszak, mely a szóbeli vizsgákkal együtt június végéig tart. Czapp Katalin intézményvezetőt Buzás Bori kérdezte.