Rendszerüzenet

CsodaGyerek Konferencia Debrecenben

A Református Pedagógiai Intézet újra megrendezte Debrecenben a CsodaGyerek Tehetségkonferenciát. A cél ezúttal is az volt, hogy együttműködő partnereikkel előadásokkal, jó gyakorlatok bemutatásával segítsék a pedagógusokat, nevelőket a tehetség felismerésében, fejlesztésében.

A 2024. április 16-án rendezett fórumon – amelynek idén a Debreceni Egyetemi Református Templom adott helyet – 75-en vettek részt. A konferencián Fekete Károly tiszántúli református püspök áhítata és Szontagh Pál igazgató köszöntője után a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, a Mathias Corvinus Collegium, a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és a Református Pedagógiai Intézet szakembereinek előadásain, műhelyfoglalkozásain vehettek részt a pedagógusok, akik megismerkedhettek a konferenciahelyszínként szolgáló felújított Egyetemi Templom történetével és jelenlegi életével is.

Az Európa Rádió interjút készített a helyszínen: Szontagh Pállal, a Református Pedagógiai Intézet igazgatójával Oláh Ilona beszélgetett.